13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekKilépnek a radikálisok a baloldalra tartó Jobbikból! Az egri alapszervezetben pl. csak...

Kilépnek a radikálisok a baloldalra tartó Jobbikból! Az egri alapszervezetben pl. csak heten maradtak!

Összesen tizenegy egri jobbikos lép ki a pártból, miután a helyi alapszervezetet a tudtuk nélkül egyik napról a másikra feloszlatták, majd újjászervezték. A kilépő párttagok mindegyike a Jobbik eredeti, nemzeti radikális vonalát erősítette, feltehetően ezért nem tart rájuk igényt az új, Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő (képünkön) vezette alapszervezet.

A kilépők között van Tóth István, a Jobbik önkormányzati képviselője is, aki azonban nem adja vissza a mandátumát, így függetlenként folytatja munkáját.

Tóth István lapunknak elmondta: a titkokban véghez vitt szervezeti átalakítás 50-es évekbeli érzést keltett benne. – Rákosiék is a párton belül keresték az ellenséget – fogalmazott a politikus, aki szerint Mirkóczki ezzel a lépéssel előre menekül.

– Megítélésem szerint ezzel a Jobbik szóvivője már az áprilisi fiaskót alapozza, hogy a választási kudarcért majd az egri szervezetet okolhassa. Hiszen ha valaki nyerni akar, miért tenne ilyet három hónappal a választások előtt? – tette fel a kérdést Tóth István, hozzátéve: a párt szóvivője az utóbbi fél évben nem is igen jelent meg a gyűléseken, pedig tagként kellett volna.

Mindez azért is érdekes, mert a szóvivő pont arra hivatkozva vált meg a szervezet tagjaitól, mert szerinte inaktívak voltak. Mirkóczki mindenesetre most már elégedett, mint az M1-nek mondta: az új tagság már az ő embereiből áll.

Felidézte: a belső feszültség már régóta érezhető volt a radikálisok és a néppártosodást támogatók között, ezért már májusban levélben fordultak Szabó Gábor pártigazgatóhoz, aki – az alapszabályban rögzített 30 napos válaszadási határidő ellenére – válaszra sem méltatta őket.

Ismert, a hét végén a párt országos elnöksége egyhangú döntésével feloszlatta a Jobbik egri alapszervezetét, és újat alapított. Az eddig 17 fős egri szervezet, elhagyva a radikálisokat, hét taggal folytatja munkáját.

Megtörtént tehát az, ami várható volt: a néppártosodott Jobbik egyetlen huszárvágással megszabadult az egri alapszervezet alapítóitól, régi tagjaitól, vagyis azoktól, akik a nemzeti, radikális Jobbikba léptek be, a vezetők által néppártosítottnak feltüntetett, baloldalra átment Jobbikot pedig most otthagyták.

Kapcsolódó – Jobbik, Zagyva-ügy:

Zagyvának fizetnie kell

Zaklatás vétsége miatt 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Járásbíróság Zagyva György Gyula egykori jobbikos parlamenti képviselőt, aki a vád szerint tavaly júniusban életveszélyesen megfenyegette és lezsidózta Varga-Bíró Tamás zenész-publicistát.

Kép: frisshirek

Mindez azután történt, hogy a zenész kritikát fogalmazott meg a volt politikussal szemben, aki szerepel a liberális Gulyás Márton által készített, a választási rendszer megváltoztatásáért kampányoló videóban. Zagyva ezután felhívta a publicistát, és azt mondta: „Ezt nem fogod megúszni!”, továbbá „Büdös zsidó! Hagyjuk ezt a zsidó tempót! Figyelj, VBT, ma este ne aludj otthon! Kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is!” Varga-Bíró Tamás ezután feljelentést tett. Az ítélet nem jogerős, Zagyva és védője felmentésért fellebbezett.

Forrás: magyarodok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem