13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekSportKilenc döntőben érdekeltek ma a magyarok! Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez! Hirmagazin.eu

Kilenc döntőben érdekeltek ma a magyarok! Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez! Hirmagazin.eu

A kenusoknál Balla Virág 200 méteren, Bodonyi András pedig 1000-en, míg a kajakosoknál Kopasz Bálint ugyancsak 1000-en biztosította a helyét a később sorra kerülő döntőben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

Előzmények:

A szombat délelőtti középfutamos programban magyar részről ez a három versenyző volt érdekelt.

A 24 éves győri Balla Virág nyitotta a sort az új olimpiai számban, s tulajdonképpen könnyedén nyerte a futamát, amelyben az első három hely ért finálés folytatást. Csak a 2015-ös világbajnok, háromszoros Európa-bajnok bolgár Sztanilia Sztamenova tartott Ballával, ő lett a második.

„Szerintem a miénk volt a három középfutam közül a leggyengébb, de nem is baj, hogy nem kellett kiadnom magamból mindent. – mondta az MTI-nek a hajómérlegelésnél a magyar kenus, akinek a célba érkezés után még arra is volt energiája, hogy mosolyogjon és integessen a fotósok felé. – Láttam, hogy mellettem a bolgár lány sem erőlködik, így én is próbáltam tartalékolni, mert szűk három óra múlva már jön a döntő. Hogy ott mi lesz? Vannak álmaim, de elsősorban szeretnék maximális pályát menni, ha ez sikerül, akkor már elégedett leszek.”

Ballához hasonlóan a 21 éves algyői kajakostól, Kopasz Bálinttól is dobogós helyezést remél a szakvezetés, ő tavaly ötödik lett a szakág királyszámában, az idei Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Belgrádban az a portugál Fernando Pimenta verte meg, aki most, a középfutamban éppen a mellette lévő pályán lapátolt, s a világbajnokság arca, a házigazdák vele népszerűsítik a viadalt. Ezúttal végül ugyanaz lett a befutási sorrend, mint az Eb döntőjében: Pimenta, Kopasz és a német Max Rendschmidt szerezte meg a három továbbjutó helyet.

A szegediek 23 éves kenusa, Bodonyi András ugyancsak ötkarikás számban próbálkozik minél jobb eredményt elérni, s ehhez megtette az újabb lépést: nagyon szépen, taktikusan versenyezve, a hajrát is jól bírva másodikként zárt a középfutamában, s ezzel ő is továbblépett a fináléba.

A vb szombati versenynapján kilenc döntőt rendeznek, mindegyikben lesz magyar hajó.

A többi egység már korábban, az előfutamból biztosította a helyét a legjobb kilenc között, a Tóth Dávid, Ilyés Róbert, Bogár Gábor, Ceiner Benjámin összeállítású 1000 méteres kajaknégyes pedig előcsatározás nélkül finalista, miután ebben a számban csupán nyolc hajó nevezett.

A döntőket élőben közvetíti a Duna World.

A további program magyar idő szerint:

később:

para döntők 11.40

döntők:

női K-1 500 m (Kozák Danuta) 13.03

férfi C-1 1000 m (Bodonyi András) 13.11

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) 13.21

női C-1 200 m (Balla Virág) 13.37

női K-2 200 m (Hagymási Réka, Szabó Ágnes) 13.44

férfi K-2 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs) 13.57

női K-2 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta) 14.04

férfi C-4 500 m (Kiss Balázs, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Takács Mihály) 14.18

férfi K-4 1000 m (Tóth Dávid, Ilyés Róbert, Bogár Gábor, Ceiner Benjámin) 14.26

200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00

vasárnap:

200 és 500 méteres középfutamok 11.00

200 és 500 méteres döntők 13.00

5000 méteres döntők 16.00

Nyitókép: Kovács Tamás
Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem