11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
Home18+Kikerült a felvétel a halálos ütésről – Gyilkos rablótámadás Tatabányán - videó

Kikerült a felvétel a halálos ütésről – Gyilkos rablótámadás Tatabányán – videó

Egyetlen ütéssel leterítette áldozatát egy később elfogott fiatalember Tatabányán. Áldozata a kórházban meghalt. Aprópénzt, mobiltelefont vettek el tőle. Az ügyben most emelt vádat az ügyészség.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség három elkövetővel szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette, okirattal visszaélés vétsége, illetve az egyik elkövetővel szemben egy rendbeli, halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, amelynek lényege szerint a letartóztatásban lévő vádlottak mobiltelefon és némi aprópénz megszerzése érdekében ütötték le a sértettet, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A támadást egy térfigyelő kamera felvette:

Az ügyészség szerint a támadók 2018. július 25-én a kora délutáni óráktól Tatabánya utcáin csavarogtak, s 22 óra körül vették észre az erősen ittas állapota miatt a földön fekvő későbbi áldozatukat.

A társaság nő tagja kifigyelte, hogy a férfinél mobiltelefon és egyéb értéktárgyak vannak, ezért rávette két férfi társát arra, hogy üssék le az embert, ő pedig majd elveszi az értékeit.

Ennek megfelelően az időközben távozni készülő férfit követték. Ő egy tatabányai irodaház elé menekült előlük. Itt az egyik férfi – miközben társaságában a másik férfi is jelen volt, és ez a társa szándékát erősítette – egy alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte az áldozatot, aki az ütéstől elesett, majd – a fejét a betonba beverte – az eszméletét elvesztette. Ezután a banda nőtagja elvette az eszméletlen embertől a mobiltelefonját, közel 30.000 forint készpénzét, valamint a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

Azt, aki leütötte, már a helyszínen elfogták a rendőrök, két társát később sikerült elkapni.

Az áldozat koponyasérülése miatt néhány héttel később a kórházban meghalt.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a bíróság a vádlottak letartóztatását tartsa fenn, továbbá arra is, hogy valamennyi vádlottal szemben fegyház fokozatú szabadságvesztést szabjon ki, illetve tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Amennyiben az elkövetők a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik, úgy az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság a szabadságvesztés mértékét a sértett halálát okozó elsőrendű vádlottal szemben 10 évben, a másodrendű nő vádlottal szemben 8 évben, a harmadrendű vádlottal szemben pedig 6 évben állapítsa meg.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work