13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldKijev szerint Budapest hasznot próbál húzni az „útlevélbotrányból”

Kijev szerint Budapest hasznot próbál húzni az „útlevélbotrányból”

A magyar fél azon kijelentése, miszerint újabb lépések lehetnek Ukrajna európai integrációjának lassítására, értelmezhető úgy, hogy Budapest az „útlevélbotrány” nyomán kialakult helyzetből a Moszkvával folyó tárgyalásain igyekszik magának hasznot húzni – mondta Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes az Ukrinform ukrán állami hírügynökségnek a hétvégén adott nyilatkozatában.

PestiSrácok

A diplomata Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter múlt pénteken tett azon kijelentésére reagált, amelyben a tárcavezető leszögezte, hogy a kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő intézkedések és megfélemlítési kísérletek után most újabb szintet lépett az ellenük irányuló támadássorozat. Hozzátette: az eseményeket Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri, és nem kizárt, hogy a jövőben is szükség lehet az Ukrajna integrációját lassító intézkedésekre.

A magyar külügyminiszter kijelentésének előzménye az volt, hogy múlt szerdán az Ukrinform videófelvételt tett közzé, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek és magyar útlevelet kapnak Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum azt állította, a felvételhez saját forrásból jutott.

Vaszil Bodnar Szijjártó szavait kommentálva kijelentette, hogy ez a hozzáállás nem felel meg a jó szomszédság politikájának és a partneri viszonynak Ukrajnával. Szerinte a Magyarország által már eddig megtett lépések Ukrajna európai, euroatlanti integrációjának akadályozásában egyáltalán nem az ukrajnai magyarok jogainak védelmét célozzák, de még csak nem is Magyarország érdekeit, hanem egy harmadik fél, Moszkva érdekeit szolgálják.

Nem véletlenül történnek a dolgok

A helyettes külügyminiszter kijelentette, hogy ez Ukrajna számára potenciális veszélyt jelent. A diplomata úgy látja, hogy bizonyos közelmúltbeli magyar lépések nem véletlenszerűen következtek egymás után, így a NATO-Ukrajna Bizottság csúcsszintű találkozójának megakadályozása a két ország külügyminisztereinek júniusi találkozóját követően, a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztos kinevezése, majd a videofelvétel megjelenése, amelyen magyar útleveleket adnak át kárpátaljai magyaroknak azzal a javaslattal, hogy rejtsék el azokat az ukrán hatóságok elől.

Kifogásolta, hogy Szijjártó Péter Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek augusztus 31-i telefonbeszélgetésük idején tett ígérte ellenére a magyar kormány máig nem változtatta meg a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztosi megnevezést.

Tovább éleződnek az ellentétek

Bodnar szerint Budapest reakciója az „útlevélbotrányra” arról tanúskodik, hogy Magyarország tisztában van a cselekmény törvénytelenségével. „A kapcsolatok további éleződésével fenyegetnek bennünket, csak azért, mert felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magyar konzulok megsértik államunk törvényeit, és ennek következményei lehetnek. Nem arról van szó, hogy kiutasítunk vagy sem, hanem a probléma egészének megoldásáról. Ez azt jelenti, hogy érzik ennek a felelősségnek az elkerülhetetlenségét és azt, hogy ez törvénytelenül volt végrehajtva, az ukrán jogszabályok és a konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény megsértésével” – fejtegette a miniszterhelyettes.

A diplomata leszögezte: Ukrajna nem fogja tétlenül nézni, hogy Magyarország beavatkozik belügyeibe. „Kitartunk álláspontunk mellett. A megfelelő módon, nagykövetségeinken keresztül fordulunk egymáshoz, külügyminisztereink közvetlenül vitatják meg az ügyet, az államfő felszólal az ENSZ-ben, nekem és kollégáimnak is lesznek kapcsolatfelvételeim” – fűzte hozzá Bodnar további részetekbe nem bocsátkozva.

Az ukrán hírügynökség szerdán egy rejtett kamerával készült felvételt tett közzé, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Az eset miatt újabb feszültség van Magyarország és Ukrajna között.

Szijjártó Péter vasárnap hangsúlyozta: Magyarország továbbra is a jó kapcsolatban érdekelt Ukrajnával, de nem fogja hagyni, hogy sérelem érje a kárpátaljai magyarokat – közölte az M1 Híradója.

Forrás: M1 Hirado

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem