14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKijár a börtönből a móri mészárosnak hitt bűnöző

Kijár a börtönből a móri mészárosnak hitt bűnöző

Kaiser Edét eddig háromszor engedték ki a börtönből, és közeledik a végleges szabadulásának az ideje is…

A 2011-ben rablás és emberölés kísérlete miatt 18 év fegyházra ítélt férfi jó magaviselete miatt már többször is kapott rövid eltávozásokat. Kaisert korábban a móri mészárlás miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A Blikk információja szerint eddig háromszor mehetett ki a rácsok mögül, kétszer csak pár órára, egyszer azonban két napra is maga mögött hagyhatta celláját.

Nagyon feldobva érkezett vissza, látszott rajta, hogy feltöltődött a szerettei között

– mesélte Kaiser egyik korábbi, neve elhallgatását kérő rabtársa. – Igazság szerint megérdemelte a kimenőt, mert teljesen normálisan viselkedik bent, soha senkivel nincs konfliktusa. A szabályokat betartja, az őrökkel sem kekeckedik soha, tudja, hogy nagy hiba lenne most elcsúszni valamin, amikor már ilyen közel van a szabadulás.

Kaiser a mosodában dolgozik, és szorgalma és magaviselete miatt rengeteg dicséretet kapott. Ez a legfontosabb feltétele, hogy egy elítélt kimenőt kapjon.

Úgy tudom, van egy komoly barátnője. A családja is mellette áll, legalábbis mindig kapott csomagot, gondolom, tőlük. Beszélőre is mindig jöttek hozzá, amíg én bent voltam – tette hozzá a sorstárs.

Kaiser Ede nevét a magyar kriminalisztika eddigi legbrutálisabb bűncselekménye kapcsán ismerte meg az ország. A rendőrség ugyanis őt gyanúsította a 8 emberéletet követelő móri vérengzés elkövetésével, sőt a bíróság tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki rá.Kaiser végig tagadta, hogy köze lenne a véres bankrabláshoz. Éveket töltött úgy a legszigorúbban őrzött börtönrészlegen, hogy szembe kellett néznie azzal: onnan élve nem jut ki.

Az áttörés 2007-ben következett be, amikor a rendőrség Tatabányán elfogta a két valódi elkövetőt, Nagy Lászlót (†36) és Weiszdorn Róbertet (44). Nagy a börtönben öngyilkos lett, bűntársa jelenleg is büntetését tölti.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem