Állatvilág

Kihalhat az ausztráliai púposdelfin (Olvasd el és nézd meg!)

Az ausztráliai púposdelfin sürgősen védelemre szorul, hogy elkerülhesse a kihalást – derült egy ki egy frissen publikált tanulmányból.

 

A Flinders Egyetem kutatói az ausztráliai púposdelfin populációinak génállományát vizsgálva megállapították, hogy már évente néhány felnőtt példány pusztulása befolyásolhatja a faj életképességét.

Kutatás a delfinek életkörülményeinek javítására. Nézd mega filmet!

Videó: Youtube

A kutatás vezetője elmondta, hogy eredményeik azt mutatják, hogy a Queensland keleti partjai mentén élő ausztráliai púposdelfin populációit a kis genetikai változatosság, a gének korlátozott áramlása és az alacsony egyedszám-növekedés jellemzi. Hozzátette, hogy az állatvédelemnek a helyi populációk közötti érintkezést kell segíteni, valamint csökkenteni kell az emberi tevékenységgel kapcsolatos állatpusztulást.

Az észak-ausztráliai és a dél-új-guineai vizekben őshonos állatokat tizenhét éven át tanulmányozták, ezután állapították meg, hogy a souza családon belül önálló fajt képviselnek. A faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján a sebezhető fajok között szerepel. Mivel egyedszámuk kicsi, a tudósok tíz évet töltöttek genetikai mintáik gyűjtésével.

A tanulmány társszerzője szerint a kutatás eredményei aggodalomra adnak okot, mivel a fajt mind a természeti viszonyok változása, mind az emberi tevékenység veszélyezteti.

Forrás: MTI

Képek: heol, delmagyar, Think Outside The Box

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Related posts

Magyar kutya lett a legszebb a világ legnagyobb kutyakiállításán

Edit

Ez a traumán átesett kutya lefeküdt az alvó baba mellé. Ami ezután történt, az felrobbantotta az internetet cukisággal.

Edit

Imádod a kutyádat? Még jobban fogod, ha ezt elolvasod!

Mazsi