Hirmagazin.eu
Főoldal » Kifelé az EU-ból: egyre derűlátóbbak a britek
Külföld

Kifelé az EU-ból: egyre derűlátóbbak a britek

A legfrissebb felmérés szerint az egy évvel ezelőttihez képest érzékelhetően derűlátóbban kezdik a britek az új évet, nem kis részben azért, mert csökkenni látszik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát kísérő bizonytalanság.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, szerdán ismertetett szokásos év eleji felmérés szerint a válaszadók kétharmada azt valószínűsíti, hogy 2020 végén „legalább ugyanolyan”, vagy jobb pénzügyi helyzetben lesz, mint most.

Ez a tábor jelentősen bővült: 2019 elején az akkori felmérésbe bevont britek 37 százaléka bízott ugyanebben. A derűlátó kétharmadon belül 20 százalék bízik pénzügyi helyzetének idei javulásában. Az egy évvel ezelőtti hasonló vizsgálat résztvevőinek 13 százaléka számított arra, hogy anyagi helyzete javul 2019-ben.

A válaszadók 27 százaléka tart anyagi helyzetének idei romlásától, de ez is jelentős javulás, egy évvel ezelőtt ugyanis még 40 százalék valószínűsítette ugyanezt.

A felmérés szerint a relatív többség, 42 százalék biztosnak érzi saját állását és csak 11 százalék mondta azt, hogy bizonytalannak tartja foglalkoztatásának idei kilátásait.

Ebben nem történt jelentősebb változás: tavaly 41-13 volt a munkahelyüket biztosnak, illetve veszélyben lévőnek érzők százalékos aránya.
A brit gazdaság állapotát a felmérés résztvevőinek 24 százaléka tartotta jónak az egy évvel ezelőtti 18 százalék helyett. A gazdasági helyzetet rossznak tartók aránya 41 százalékról 34 százalékra csökkent.

A gazdasággal kapcsolatos növekvő derűlátást a legutóbbi előrejelzések és aktivitási adatok nem támasztják alá. A decemberi kamatdöntő ülés eredményének ismertetéséhez fűzött helyzetértékelésben a Bank of England monetáris tanácsa közölte, hogy 2019 negyedik negyedévére mindössze 0,1 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban az előző három hónaphoz mérve.

A brit jegybank monetáris testülete hangsúlyozta, hogy a harmadik negyedévben mért 0,3 százalékos negyedéves növekedés is már „kissé gyengébb volt” a novemberi monetáris politikai jelentésben foglalt előrejelzésnél.

A jegybank várakozása szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedévente mért növekedési ütemeinek átlaga 2019 egészében mindössze 0,2 százalék volt, a fele az elmúlt három év negyedéves növekedési átlagának.

A brit statisztikai hivatal (ONS) minapi legfrissebb becslése szerint a brit gazdaság növekedési üteme októberben és az októberrel véget ért három hónapban is zéró volt.

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerdán közzétett újévi üzenetében, a Brexit-folyamatot kísérő vitákra utalva ugyanakkor leszögezte: a 2019-es évvel együtt az Egyesült Királyság a megosztottságnak, a gyűlölködésnek és a közéletet oly sokáig terhelő bizonytalanságnak is búcsút inthet, és új fejezetet nyithat történelmében.

A szerdán ismertetett új felmérés szerint a britek nagy többsége ebben a kérdésben hisz Johnsonnak: a válaszadók kétharmada számít arra, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenlegi határnapján, január 31-én kilép az Európai Unióból.

A címlapfotó illusztráció.

hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Lavrov: Moszkva fenntartja a jogot, hogy rakétákat telepítsen oda, ahová Washington is

Géza

Kecsegtető ajánlat csökkentheti a migrációt

Edit

Őrizetbe vették Iránban az ukrán gép lelövéséről videót készítő embert

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------