17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKiengedte a bíróság, otthon karácsonyozhat az egyik Deák téri gyilkos

Kiengedte a bíróság, otthon karácsonyozhat az egyik Deák téri gyilkos

Szabadon engedte a bíróság azt a retket, aki május 22-én a Deák téren fejbe rugdosta a megkéselt, földön fekve haldokló, mindössze 16 éves magyar fiút.

A Deák téri kettős gyilkosság ügyében garázdasággal gyanúsított “J.” Marcell (19) immár jogerősen szabad, otthon karácsonyozhat. A másodfokú bíróság egy gyanúsított vonatkozásában a letartóztatást megszüntette és őt – nyomkövető eszközzel biztosított – bűnügyi felügyelet alá helyezte – válaszolta a Blikk kérdésére dr. Rab Ferenc Levente, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

“J. Marcell teljes joggal attól retteg, hogy az áldozatok, Laci és Gergely (†21) barátai levadásszák, ahogy mindenki mást, aki részt vett a fiatalok lemészárlásában – tavasszal ezt ígérték” – félti a gyilkost a bulvárlap.

Marcell ugyan nem szúrt, viszont a tehetetlen, földön fekvő áldozatot többször is fejbe és hasba rúgta. A fiú kirendelt ügyvédje nem nyilatkozott.

Az emberöléssel a rendőrség Cs. Krisztiánt (18) gyanúsítja, aki aznap este a születésnapját ünnepelte, két barátját, Marcellt és ikertestvérét, Dánielt garázdaságért vonják felelősségre. Ám egyedül Marcellt engedték ki a rácsok mögül.

A hír hallatán a késeléssel gyanúsított fiú anyja reménykedni kezdett, hogy ő is hamarosan láthatja a fiát. – Krisztián fellebbezett a döntés ellen, talán másodfokon kiengedik, és velünk töltheti a karácsonyt.

De nem a régi, dömsödi otthonunkban, mert onnan elköltöztünk – mondta a Blikknek N. Szonja. Ha ő boldog is a lehetőségtől, fiának áldozatai már soha többé nem térhetnek haza, hozzátartozóik pedig elképedtek, hogy bárki is szabadulhatott a Deák téren támadó bandából.

Laci nagymamája szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől, a legjobb barát, Gergő családja pedig érthető módon teljesen kiakadt. – Felháborító, hogy kiengedték azt az embert, aki a késelés után Lacikát a földön összevissza rugdosta!

Remélem, a bíróság az ítélethirdetésen már nem lesz ilyen engedékeny és a legszigorúbb büntetést szabja ki a gyilkosra és két társára – tolmácsolta a család érzéseit a Blikknek egy rokon. Mint elmondta, Gergő édesanyja képtelen elengedni a legnagyobb fiát. Már csak négy gyereket nevel, miattuk is erősnek kell maradnia, de mindig azt mondja, hogy neki öt fia van.

Egy este, két támadás

A lap úgy tudja, a banda a gyilkosság előtt egy fiútól elrabolta a JBL hangszóróját, majd amikor követelte, hogy adják vissza, egyikük késsel combon szúrta őt. Ebben az ügyben még vizsgálja a rendőrség, kinek mi volt a szerepe.

karpatok

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem