Hirmagazin.eu
Főoldal » Kiemelt: Karácsony Gergely bosszút áll a fideszes polgármestereken!
Belföldi hírek

Kiemelt: Karácsony Gergely bosszút áll a fideszes polgármestereken!

Karácsony Gergely bosszút áll a fideszes polgármestereken, ugyanis a következő négy évben nem hajlandó egy fillért sem áldozni azoknak a főutaknak a rendbetételére, takarítására, amelyek kormánypárti polgármesterek kerületében vannak.

Egyetlen méter főút felújítását sem végzi el a Fővárosi Önkormányzat a következő 4 évben a XVI. kerületben. Mi több, a Fővárosi Közgyűlés által már megszavazott Magtár utca és Rózsa utca felújítását is visszavonja Karácsony Gergely főpolgármester – írta közösségi oldalán néhány nappal ezelőtt Kovács Péter polgármester. Hozzátette: a főpolgármester ezzel felrúgja a kerületi önkormányzat és a főváros korábbi megállapodását, mely szerint a kerület megtervezteti, a főváros felújítja a XVI. kerületben található, a főváros kezelésében levő főutakat. A Magyar Nemzet elérte Kovács Péter polgármestert, miután Karácsony Gergely egy személyben döntött elvonásokról.

– Karácsony Gergely és a szivárványkoalíció tagjai két dolgot hangoztattak „reggel, éjjel meg este” a kampányban: azt, hogy minden rossz volt eddig, és hogy minden jó lesz, amint megválasztják őket, mert ők „mindenkiért”, és kizárólag szakmai alapon fognak kormányozni a fővárosban.

Ezzel nehezen összeegyeztethető a főpolgármester mostani döntése, amit nem tudunk elfogadni, bár tenni sem tudunk ellene, hiszen azok az utak, amelyek felújítását most elutasította, fővárosi fenntartásúak. Ez azt jelenti, hogy sem a kormány, sem a kerületi önkormányzat nem nyúlhat hozzájuk Karácsony Gergelyék nélkül – mondta el a Magyar Nemzetnek Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere. Kovács szerint a főpolgármester döntése egyébként amellett, hogy morálisan elítélendő, szakmaiatlan is, ráadásul szembe megy azokkal a megállapodásokkal, amit a Főváros és a Kertváros korábban már megkötött.

– A többi között olyan közutakat sikerült most lehúznia a fejlesztési listáról Karácsony Gergelynek, amelyeknek a rekonstrukciójára már kész terveink voltak. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a biciklizőknek is keresztbe tett, a borzasztó állapotban lévő Magtár út felújításának letiltásával ugyanis a Budapest-Csömör kerékpárút kialakítása is lekerült a Főváros napirendjéről – áll értetlenül a helyzet előtt a kerületi polgármester.

Csepellel sem kivételeznek

Karácsony Gergely fogást talált Borbély Lénárd csepeli polgármesteren is, miután az megvétózta a Táncsics Mihály utcába tervezett fővárosi hajléktalanszálló ügyét. Korábban a főpolgármester leállította a kerékpáros-fejlesztéseket, a XVI. kerülethez hasonlóan Csepelen is már lefutott közbeszerzés és megkötött szerződés volt például a Táncsics Mihály utca felújítására, a Csepel.Info információi szerint ősztől a fővárosi utak takarítását sem végzik el többet az ellenzéki kerületekben, csak az utak egy részén.

Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook-oldalán hozzátette: a fővárosi utak tekintetében a Táncsics Mihály utca, a Szállítók útja, a Védgát utca és a Szent László utca felújítása marad el.

Mindegyik utca kiviteli tervvel és engedélyekkel rendelkezett.

– Egyértelműen szakmai helyett politikai döntés születik, mivel csak négy kerület marad ki az útfelújításokból. Csak olyanok, ahol a választók fideszes, vagy az általa támogatott polgármesternek szavaztak bizalmat. Mivel politikai döntésről van szó, arra kérem a Karácsony Gergelyt támogató helyi politikai pártokat és képviselőit, az MSZP-t, a Demokratikus Koalíciót, a Momentumot, az LMP-t és a Jobbikot, hogy velem együtt álljanak ki Csepelért és tiltakozzanak a diszkrimináció ellen. Csepel nem ezt érdemli -írta Borbély.

Karácsony tetemes osztalékot fizet

Miután a főpolgármester mártír szerepben tetszelegve hosszasan sorolta, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCsM) vitatott osztalékkifizetését engedélyezné. Mindemellett Karácsony visszavásárolná a vállalat korábban privatizációnak áldozatul esett kisebbik részét, ezt a döntést a Fidesz-KDNP is üdvözölné. Az FCSM kisebbik tulajdonrésze jelenlegi külföldi tulajdonosok kezében van. Nagy vitát kavart, hogy speciális szabályok szerint az osztalék nagyobb része jár nekik. A vállalat ezen a címen több mint négy milliárd forintot fizethet ki a tavalyi üzleti év után. Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) városházi képviselő, korábbi gazdasági főpolgármester-helyettes már tavaly novemberben is a pénz visszatartását javasolta, mert szerinte vitatott a kifizetés jogossága. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a kifizetés mellet érvelt, mert ennek megtagadása pereskedéshez vezetne. Bagdy Gábor a Magyar Nemzetnek elmondta: nem állítják, hogy egyértelműen jogtalan a kifizetés, de amíg ez nem nyer bizonyságot, tartsák azt függőben.

Az előnytelen privatizációt még Demszky Gábor főpolgármestersége alatt köttetett, az látszik, hogy az új főpolgármester addig nem kíván változtatni a gyakorlaton, amíg vissza nem kerül fővárosi kézbe az FCsM.

– Érthetetlen a főpolgármester hozzáállása, hiszen azt állítja, rossz anyagi állapotban van az önkormányzat, mégis milliárdokat fizetnének ki osztalékként egy olyan privatizációs szerződésre, amit 1997-ben kötöttek

– mondta el lapunknak Bagdy Gábor. Hozzátette: nem is érti, miért erőltetik a kifizetést, de nyilvánvaló, kényelmesebb megoldás, mint pereskedni.

– Teljes mértékben az FCsM visszavásárlása mellett vagyok, a közmű cégeknek nemzeti tulajdonban van a helyük, így tettünk a korábbi ciklusban a Fővárosi Vízművek esetében is. A saját tulajdonban lévő energiacégek monopolhelyzetben vannak, ezért tudjuk biztosítani a városnak a megfelelő energiaellátást és a megfizethető közüzemi ellátást.

Banai reagált a pénzügyi sirámokra

Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár a Hír Tv Magyarország Élőben műsorában reflektált Karácsony Gergely azon kijelentésére, hogy a gépjármű adó átcsoportosítása és a szolidaritási hozzájárulás kivérezteti az önkormányzatot.

– Valóban nő a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege. A főváros azonban egy jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat, iparűzésiadó-bevétele tavaly közel 164 milliárd forintot tett ki. A fővárosi önkormányzat úgynevezett adóerő-képessége nagyjából háromszorosa egy átlagos magyar településének – magyarázta az államtitkár, aki hangsúlyozta, a fővárosnak, más önkormányzatokhoz hasonlóan, hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz. Hozzátette: a szolidaritási hozzájárulás összegét az önkormányzatok adóerő-képessége, anyagi helyzete alapján egy képlet határozza meg, és mindenkinek egységes szabályok szerint kell fizetnie. Egy kivétel van, a főváros, amelynek csak a képletből adódó befizetés 85 százalékát kell teljesítenie. Ezt a főpolgármester nem említette, sőt azt sem, hogy a központi költségvetésből nyújtott támogatás is nő 7 milliárd forinttal. Megjegyezte, jövőre gazdasági növekedéssel kalkulálnak, tehát több bevétele lesz az önkormányzatnak a helyi iparűzési adóból, mint idén.

Mindezek mellett ott áll a miniszterelnök adott szava, hogy Budapestnek az jár, ami eddig is biztosított volt.

magyarnemzet, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Ilyen az élet a magyarországi tranzitzónákban

Edit

Világrekorder lett a 87 éves magyar sakknagymester

Edit

Ez a legfrissebb közlemény a családtól Rékasi Károly állapotáról

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------