17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldKiéleződhet az orosz-amerikai viszony

Kiéleződhet az orosz-amerikai viszony

Oroszország negatívan viszonyul egy készülő, az országot újabb szankciókkal sújtó amerikai törvényjavaslathoz – közölte szombaton Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN amerikai hírtévével.

A tisztviselő annak kapcsán szólalt meg, hogy az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus képviselői szombaton dűlőre jutottak egy törvényjavaslatról, amely büntetőintézkedésekkel sújtaná Oroszországot, Iránt és Észak-Koreát.

Mint a Politico című lap megírta, az indítvánnyal kapcsolatos kezdeti problémák megoldódtak, bár abba nem került bele a Fehér Ház által kért szövegezés, amely megkönnyítené az Oroszország elleni szankció későbbi feloldásának folyamatát. Az indítvány végső változata már a kezdetektől tartalmazta az Irán, illetve az Észak-Korea elleni szankciókat, ahogy azt Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakciójának vezetője eredetileg kezdeményezte. A frakcióvezető egyébként szombaton megerősítette, hogy kedden szavaznak a törvénytervezetről.

Az Európai Unió ugyanakkor szombaton óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy egyoldalúan súlyosbítsa az Oroszország elleni szankciókat, főképpen, ha “belpolitikai megfontolások” alapján teszi. Mint a Reuters hírügynökség beszámolt róla, Brüsszel szerint a “széles körű és válogatás nélküli” büntetőintézkedéseknek “nem szándékolt következményei lehetnek”.

Németország már korábban is az esetleges orosz megtorlásokra figyelmeztetett abban az esetben, ha Washington szankcióival azokat a cégeket sújtja, amelyek érintettek a Baltikumon áthaladó, orosz gázt szállító vezeték építésében.

Uniós diplomaták tartanak egy esetleges német-amerikai vita kialakulásától a gázvezeték és a szankciók kapcsán, mert az megnehezítené Brüsszel erőfeszítéseit egy uniós konszenzus kialakításában Oroszországgal a tervezet vezetékről. Az EU éppen ezért sürgette Washingtont, hogy egyeztesse álláspontját a G7-ekbeli partnereivel.

forrás: MTI

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem