14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKiderült, mi történt a Mátrai Erőműnél, még mindig tart a javítás

Kiderült, mi történt a Mátrai Erőműnél, még mindig tart a javítás

Még tart a Mátrai Erőmű Zrt. 5. blokkjának tervezett éves nagyjavítása, amely mellett a 3. és 4. blokk leállásával is meg kellett birkózni az elmúlt napokban az erőmű személyzetének – írja az MTI a Mátrai Erőmű Zrt. tájékoztatása szerint.

Csütörtökön este a 3-as blokknál szűnt meg 1 napra a termelés, pénteken hajnalban a 4. blokki kazánon következett be csősérülés. A két meghibásodás a normál működésből, elhasználódásból adódott. A gőzturbina zavarának elhárítása után a 3. blokk még pénteken üzembe került, a 4. blokk javítása várhatóan vasárnap befejeződik és a tervek szerinti a kétblokkos normál üzem helyreáll.

Az 5. blokkba szombaton délután gyújtanak be az üzemi próbák elvégzéséhez, amelyek kedden befejeződnek és a hálózatra kapcsolódik a 224 megawattos (MW) villamosenergia-termelő egység.

A 3-4. blokk üzemzavara nem tekinthető rendkívülinek, tekintettel arra, hogy az elhárítást az erőműben megszokott protokoll szerint végezték az illetékes hatóságok tájékoztatása mellett. Az események a környezetre és a személyzetre nem jelentettek veszélyt – hangsúlyozták.

A Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása idén kezdődött el, az ITM és az Európai Unió illetékes végrehajtó ügynöksége decemberben írta alá azt az 5,2 milliárd forint összköltségvetésű támogatási szerződést, amely a Nemzeti Energia és Klímaterv végrehajtását, valamint a Mátrai Erőmű fenntartható és igazságos átmenetét segítő „LIFE-IP North-HU-Trans” projekt végrehajtását rögzíti.

A 9 év alatt megvalósuló átalakítás átképzési és vállalati mobilizációs programjai révén biztosítja az érintett munkavállalók helyzetének rendezését, a bányászati szakmakultúra megőrzését és a szükséges átképzéseket. A Mátrai Erőmű Magyarország energetikai kulcsszereplője, 2100 munkavállaló és közvetve mintegy 4000 család megélhetését biztosítja a régióban. A szénerőmű ugyanakkor a hazai szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékáért is felel, ezáltal Magyarország 2050-es karbonsemlegességi céljainak eléréséhez elengedhetetlen az erőmű kapacitásainak a klímacélokat is figyelembe vevő átalakítása.

A vállalat lignit tüzelésű blokkjait a tervek szerint 2025. végén leállítják, az MVM Csoport középtávú célja az elavult energiatermelő egységek új, nagyobb hatásfokú, innovatív és alacsonyabb kibocsátású technológiákra cserélése.

Mátrai Erőmű 2020-ban került az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonába; az évet 800 millió forintos pozitív működési eredménnyel zárta.

napi

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek