13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárKiderült, mi lesz Kálmán Olga új munkája

Kiderült, mi lesz Kálmán Olga új munkája

Az ATV és a HírTV egykori műsorvezetője egy filmiskolában fog tanítani.

Kálmán Olgát tavaly nyáron bocsátottak el a HírTV-től, a Media1 azt írja a Lumiere Filmiskolán folytatja karrierjét. Átadja tudását a fiatalságnak, akik a médiában szeretnének dolgozni.

Áprilisban indul az iskola első New Media osztálya is. Ezt vezeti majd Kálmán Olga, tehát tavasztól ez lesz Kálmán Olga új munkája.

„Négy új képzésünk indul áprilisban. Ismét elindítjuk a Forgatókönyvírás alapjai, a Vágó és az Operatőri mesterség alapjai kurzust, és lesz egy teljesen új szakunk, a New Media, mely a videó-újságírás területére készít fel új tehetségeket, és elsősorban az online felületekre koncentrál. Olyan szakembereket fogunk képezni, akik utána tudnak járni egy témának, és az erről szóló videót akár egyedül le tudják forgatni, meg tudják vágni” – mondta el a portálnak Salamon András Balázs Béla-díjas filmrendező, a Lumiere Filmiskola egyik alapítója.

Az alapítás éve óta eddig több mint 100 szakember végzett az iskolában.

Forrás: Blikk.hu

 

Most népszerű

Hasonló hírek