7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKiderült, honnan származik a párizsi merényleteknél használt fegyverek egy része

Kiderült, honnan származik a párizsi merényleteknél használt fegyverek egy része

forrás: MTI

A párizsi merényletekben használt fegyverek egy részét a volt Jugoszlávia legnagyobb fegyvergyárában, a kragujevaci Zastava gyárban készítették – erősítette meg Milojko Brzakovic, a fegyvergyár igazgatója a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombati beszámolója szerint.

Brzakovic elmondta, hogy a szerb belügyminisztérium két nappal a november 13-i párizsi események után elküldött egy listát a merényletek helyszínén talált fegyverek sorozatszámával, ezek alapján pedig kiderült, hogy több fegyvert is a Zastava fegyvergyárban készítettek, még a volt Jugoszlávia szétesése, azaz az 1991-1995-ös délszláv háború előtt, feltehetően 1987-1988-ban.

„Hét-nyolc kalasnyikov került látótérbe” – mondta az igazgató, majd úgy pontosított: az AK47-es jugoszláv verziójáról, a Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. Ezt a fegyvert használta a jugoszláv néphadsereg, később pedig a jugoszláv hadsereg is.
Milojko Brzakovic felhívta a figyelmet arra is, hogy a háborút követően a szemben álló felek szabadon eladhatták a fegyvereket, azok a környező országok hadseregeihez kerültek.

Zoran Dragisic, a Belgrádi Egyetem védelmi tanszékének professzora szerint a kragujevaci gyár fegyverei jelenleg több mint ötven országban találhatók meg, mert a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett számottevő mennyiségű lőfegyvert és lőszert exportáltak a Közel-Keletre is. A törvényes út mellett gyakran illegálisan is kerültek fegyverek külföldre, főleg a kilencvenes években – tette hozzá.

Kiderült, honnan származik a párizsi merényleteknél használt fegyverek egy része
(MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A Zastava fegyvergyár jelenleg is működik, a szerbiai fegyveres szolgálatok mellett ellátja a vadászokat és a sportlövőket is, illetve exportra is gyárt fegyvereket.

Szerbiában minden engedélyezett lőfegyverre három illegálisan birtokolt puska vagy pisztoly jut, vagyis a mintegy egymillió regisztrált lőfegyver mellett az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót. A helyzet a többi nyugat-balkáni országban is hasonló, a délszláv háborút, majd az 1998-1999-es koszovói konfliktust követően sokan megtartották fegyvereiket, illetve sokan a feketepiacon vásároltak pisztolyt vagy puskát. A szabályozáson néhány éve szigorítottak, a fegyverkereskedelmet, valamint az exportot is a kormány felügyeli.

A szerb belügyminisztérium egy héttel a párizsi merényletek előtt jelentette be, hogy francia kollégáikkal felszámoltak egy fegyvercsempészláncot, amely Szerbiában és Franciaországban működött. Az akcióban Franciaországban kilenc, Szerbiában négy embert fogtak e

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work