5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKiderült, hol kutat a rendőrség VV Fanni holtteste után

Kiderült, hol kutat a rendőrség VV Fanni holtteste után

Nincs már sok ideje a nyomozóknak megtalálni Fannit. Minél később bukkannak rá a lány testére, annál nehezebben lesz azonosítható a gyilkosa.

Megdőlni látszik az az elmélet, hogy Fanni holttestét a Veszprém környéki erdőben áshatta el feltételezett gyilkosa. Egy korábbi verzió szerint VV Fanni testét a Dunába dobhatták, de a szivárgó hírek szerint egyik lehetőséggel sem számol komolyan a rendőrség.

VV FANNI

A legfrissebb hírek szerint az előzetesben ülő gyanúsított mozgása alapján három városra korlátozták a keresést, írja a Blikk. “Pestről Siófokra ment, az biztos, ahogyan az is, hogy bérelt autóval furikázott. Érdekes, eddig mindig külföldről lízingelt, bérelt autókat, azonban az, amelyben a rendőrség vért talált, az egy magyar rendszámú kocsi volt. Dunaújvárosban bérelte, és úgy vitte vissza a kölcsönzőbe, hogy ki sem takarította. Ekkor értesítették a tulajdonosok a rendőrséget” – mondta a lapnak egy informátor.

A lányt közelebbről ismerők szerint a letartóztatott férfi visszajáró vendég volt Fanninál és kollégáinál, aki szeretett a lányokkal erőszakoskodni.

Kapcsolódó cikkek:
Újabb elmélet látott napvilágot VV Fanni haláláról
Jól ismerték VV Fanni kollégái az előzetesben ülő férfit, aki szeretett durván bánni a lányokkal.
Cáfolják, hogy szerelmi viszony lett volna VV Fanni és feltételezett gyilkosa közt, írja a Bors a lány ismerőseire, kollégáira hivatkozva. Több olyan lány is dolgozik az előkelő XIII. kerületi lakóparkban, akiknél állítólag visszajáró vendég volt az előzetesben ülő férfi.
A névtelenül nyilatkozó lányok már átéltek a férfival ijesztő helyzeteket, de eddig senki sem vesztette életét, és ahogy egyikőjük fogalmazott, a „kellemetlenségek” elviselése a munkával jár. Természetesen korábban szóba sem került, hogy a rendőrséget értesítsék.
VV FANNI

Az egyik lány a következőképp emlékszik vissza az egyik ilyen esetre: „Egyszer bukósisakban rontott rám, kést szorított a torkomhoz, így kényszerített arra, hogy tegyem, amit mond. Amikor végzett, az asztalra dobott egy köteg pénzt, és azt mondta, választhatok: ha tartom a számat, enyém lehet a pénz, ha nem, akkor az életemet is elveszi. Akkor nem gondoltam, hogy komolyan beszél, a pénz meg jól jött, egy kis ijedtséget megért.”

A lányok biztosak benne, hogy a férfi be volt drogozva, mikor magával vitte Fanni testét a tragikus estén.

Forrás és képek: nlcaffe, bors

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work