7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKiderült: előzni próbált a 21 éves sofőr Tiszaugnál - a Suzukiból gyakorlatilag...

Kiderült: előzni próbált a 21 éves sofőr Tiszaugnál – a Suzukiból gyakorlatilag nem maradt semmi – fotók

Mint arról korábban már beszámoltunk, 2019. október 4-én délután a 44-es számú főúton halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

Tiszaug külterületén közlekedett 15 óra 10 perckor egy Suzuki Alto típusú személygépjárművel egy 21 éves békéscsabai illetőségű férfi. A helyszíni szemle adatai szerint a főút 33-as kilométerénél áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba azért, hogy az előtte haladó járműveket megelőzze, ám a manőver közben összeütközött a szemből érkező járműszerelvénnyel.

A baleset következtében a Suzukiban utazó 15 éves leány és 45 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A sofőr és a mögötte ülő 11 éves gyermek súlyosan megsérült.

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.  

A KRESZ rendelkezései szerint előzni – többek között – abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe vett forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy a manőver a szembejövő forgalmat nem zavarja, illetve a vezető az előzés befejezése után autójával a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni. Az előzés az egyik legveszélyesebb művelet a közlekedésben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy kellő körültekintéssel, odafigyeléssel vezessék járműveiket, hiszen jogkövető magatartással a balesetek jelentős része elkerülhető.

Fotó: Police
Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

További fotók itt érhetők el!

Forrás: Blikk.hu

Fotók: Police.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem