Image default
Külföld

Kiderült: egy zenészt ölt meg a grizzly medve Kanadában, párja végignézte, ahogy elragadja a fenevad

Medvetámadás áldozata lett a 44 éves francia zeneszerző, Julien Gauthier Kanadában.

Biológus párjával Kanada északnyugati területén, egy Tulita nevű falu közelében táboroztak, amikor a tragédia történt.  A zenészt a nyakánál és vállánál megragadva az erdőbe vonszolta egy grizzly medve a sátrukból – mondta el az áldozat társa a Le Parisienne napilapnak.

Először csak arról szóltak a hírek, hogy turistákkal történt az eset, majd a bretagne-i szimfonikus zenekar szóvivője a Facebookon kedden bejelentette, hogy a zenekar tagja az áldozat. Julien Gauthier, a 44 éves francia-kanadai áldozat zeneszerző és a zenekar hangmérnöke volt, egy zenei projektjéhez gyűjtött hangokat a vadonban.

Julien Gauthier arról volt híres, hogy egyes műveiben a vad természetben általa rögzített állati és egyéb hangokat dolgozott át kortárs szimfonikus zenévé, mint például ebben, a “La Syphonie Australe” című alkotásában, amiért 5 hónapot töltött el az Antarktisz közelében fekvő Kerguelen-szigeteken.

A kanadai rendőrség az AFP francia hírügynökségnek megerősítette a támadás után, hogy a férfit holtan találták meg. A megtámadott férfi társa értesített egy evezőscsoportot, akik segélyhívást adtak le.

A rendőrség helikopterrel mentette ki a csoportot a területről, majd a férfi keresésére indult. Maradványait péntek délután találták meg.

A pár a Mackenzie-folyón eveztek Fort Providence-ből Inuvikba. A nagyjából 1500 kilométeres, egyhónapos túrára egy online adományozó portálon gyűjtöttek pénzt.

“Nagy izgalommal készült a túrára. Végül az életével fizetett érte” – mondta a nő egy interjúban.

Tavaly három ember halt meg medvetámadásban Kanadában: egy eszkimó vadászt augusztusban jegesmedve ölt meg a Hudson-öbölben, novemberben a Yukon területen grizzly támadt egy nőre és tíz hónapos babájára.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Hasonló hírek

555 ezer aláírás: egyetlen ISIS harcost se engedjenek vissza!

Mazsi

Az apa kidobja 11 hónapos gyermekét az 5-ik emeletről… sokkot kaptunk, mikor megláttuk amit a járókelők videóra vettek! – VIDEÓ

Mazsi

“Szíriai oltalmazottként” szerepelt a német nyilvántartásban a terrorgyanúval őrizetbe vett Bundeswehr hadnagy

Edit