18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációKíbertámadás Japán kormány oldalak ellen

Kíbertámadás Japán kormány oldalak ellen

Forrás: hirado

Vasárnap óta egy feltételezett kíbertámadás miatt elérhetetlenek a japán kormányhoz tartózó egyes internetes oldalak.

Kíbertámadás Japán kormány oldalak ellen

A beszámoló szerint arról értesítették a rendőrséget, hogy úgynevezett túlterheléses (DDoS) támadás érte említett oldalakat. A DDoS (Distributed Denial of Service – megosztott szolgáltatás-megtagadással járó) támadás lényege, hogy vírussal fertőzött számítógépekről olyan nagy tömegű mailt küldenek a rendszerbe, amelyet az nem tud feldolgozni.

A számítógépes roham a japán egészségügyi, munkaügyi és népjóléti, valamint pénzügyminisztérium, továbbá a pénzügyi szolgálatok ügynöksége és a képviselőház oldalai ellen irányult.

Az egészségügyi tárcát korábban már kétszer érte hasonló külső beavatkozás, idén január végén, valamint tavaly novemberben. A három támadásból legalább kettő mögött az Anonymous elnevezésű internetes kalózcsoport állhat, amely korábban ilyen támadással fenyegetőzött.

Az akcióval a tudományos célúnak mondott japán bálna- és delfinvadászati politika és az ország középső részén fekvő, Taidzsi településen folytatott delfinmészárlás ellen kívántak tiltakozni.

Japán hajók évente több száz bálnát ejtenek el a Déli-sarkvidéken, hivatalos magyarázat szerint „tudományos” céllal, a kereskedelmi bálnavadászatra ugyanis 1987 óta moratórium van érvényben.

Taidzsi halászai pedig a vadászat során egy öbölbe terelik az állatokat, ahol a bel- és külföldi delfináriumok megbízására kiválasztják a legszebb példányokat. A többieket egy szomszédos öbölben lemészárolják. A szeptember és március közötti vadászszezont világszerte hatalmas felháborodás kíséri.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem