7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKiállt Czeglédy mellett a baloldal

Kiállt Czeglédy mellett a baloldal

Elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását. Az MSZP-s politikus jogászként a szocialista párt, Botka László és például Gyurcsány Ferenc több ügyében is eljárt. Most azzal gyanúsítják, hogy tagja egy bűnszervezetnek, amelyik több milliárd forint adót csalt el. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció kiállt Czeglédy mellett, szerintük politikai okokból indult az eljárás. A Fidesz szerint felháborító, hogy a szocialisták mentegetik Czeglédyt, ahelyett, hogy elítélnék a törvénytelenséget.

Egy több milliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet tagjait kísérték a rendőrök a Szegedi Járásbíróság épületébe. Köztük Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi elnökét, aki ügyvédként a szocialista párt és Botka László jogi képviseletét is ellátja. A NAV bűnügyi igazgatósága kedden vette őrizetbe, mert a gyanú szerint érintett lehet a korábban csak iskolaszövetkezet-botrányként elhíresült ügyben.

Nagyban csinálták 

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a Híradónak arról beszélt: Czeglédy egy diákmunkásokat is közvetítő cég vezetőjeként társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett. A közvetítést az általa vezetett cég irányította, a többi társaság csak látszattevékenységet folytatott.

– Az elmúlt három évben egy bűnszervezetet hozott létre, több szinten, több céggel érintve, köztük Csongrád megyei cégekkel is. A bűnszervezet célja az volt, hogy a munkaerő-közvetítéssel kapcsolatos közterhek megfizetése alól mentesüljenek és a gyanú szerint ez közel három milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek – mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

A gyanú szerint ráadásul a szocialista politikus a költségeket saját vállalkozásának számlázta el, a munkavállalók béréből levont személyi jövedelemadót pedig nem utalta át az állami költségvetésbe.

Czeglédy előzetes letartóztatását a bíróság csütörtökön megalapozottnak találta: ez azt jelenti, hogy a szocialista politikus legfeljebb harminc napig biztosan őrizetben lesz.

Kiállt mellette a baloldal 

A szocialisták szerint Czeglédy Csabát alaptalan vádak érték: Botka László szerdán közleményben állt ki a politikus mellett, Molnár Gyula pedig az ATV-ben úgy fogalmazott, szerinte csak azért támadják, mert a párt egyik stratégiailag fontos szereplőjéről van szó.

– Czeglédy Csaba egy kiváló alany, hiszen van magánélete, privát vállalkozása, egyébként pedig valóban a legkeményebb, leghatározottabb szocialista ügyvéd, aki gyakorlatilag perek tízeit, százait nyerte meg minden jelentős fideszes politikussal szemben – mondta Molnár Gyula.

Hozzátette: ideiglenesen felfüggesztették a szombathelyi politikus ügyvédi irodájával kötött szerződést, de arra számít, hogy erre nem lesz sokáig szükség, mivel szerinte az ügy úgyis szép csöndben lecseng.

Czeglédy mellett az MSZP szombathelyi szervezete is kiállt. Azt írták: alaptalannak tartják a politikus ellen indított eljárást.

A politikus korábban ügyvédként Gyurcsány Ferencet is képviselte, a DK az ügyben most azt közölte: Czeglédy szerintük koncepciós eljárás áldozata.

A Fidesz szerint a korrupció oldalán az MSZP 

A Fidesz közleményben úgy reagált: a szocialisták most is a korrupció oldalára álltak. Azt írják: felháborító, hogy az MSZP vezetői a bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csabát mentegetik ahelyett, hogy elítélnék a törvénytelenséget.

Közben az Origo arról ír, hogy Czeglédynek nemcsak az iskolaszövetkezetek körüli ügyben, hanem egy korábbi, hamis tanúzás gyanúja miatt is felelnie kell majd a bíróságon. Az egyik hozzá köthető cég ugyanis 2007-ben megvásárolt, majd továbbértékesített egy másik vállalatot, úgy, hogy közben az eredeti tulajdonosnak nem fizette ki a vételárat. Az üzletet később hamis dokumentumokkal igazolhatta a bíróságon.

Czeglédy Csabát egyébként 2002-ben már elítélték jogerősen adócsalásért: akkor a Rébusz Iskolaszövetkezet vezetőjeként olyan számlákat szerepeltetett a könyvelésben, amely mögött nem volt valós gazdasági teljesítés.

M1

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem