17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKiadták a körözést: ezt a két embert keresi a rendőrség a Ferihegyen...

Kiadták a körözést: ezt a két embert keresi a rendőrség a Ferihegyen talált mérgező drog miatt! Oszd meg!

Két embert keres a rendőrség a Liszt Ferenc-repülőtéren talált mérgező drog miatt.

Mint megírtuk, a NAV közölte csütörtökön, hogy rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.

A fentanil nevű mérget egy Kínából érkező, fitnesz terméknek feltüntetett dobozban találták. Ez a szintetikus ópiát nemcsak a kábítószert fogyasztókra életveszélyes, hanem az áruforgalmon keresztül érkező csomagokkal érintkező emberekre is. A fentanilból kettő milligramm is halálos lehet, ami nagyjából egy gramm heroinnak felel meg. A kábítószert a NAV Repülőtéri Igazgatósága kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalta és feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon (RRI).

Ezután a rendőrség közleményt adott ki: két embert keresnek az ügyben. Egyikük, a 32 éves Mursa Renáta 2018. első félévében ismeretlen helyen postai küldeményként saját nevére rendelte Kínából a több mint fél kiló drogot, a rendőrség pedig arra jutott, hogy a bűncselekménnyel a nő mellett a 24 éves Horváth József is összefüggésbe hozható.

Mursa Renáta / Fotó: police.hu

 

Horváth József / Fotó: police.hu

Az ügyben az RRI kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Mivel személyük felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, az RRI körözésüket rendelte el.

Az RRI kéri, hogy aki a képen látható nő és férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, írjon az [email protected] e-mail-címre, hívja a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletét a 06-1-290-3121 telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem