6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességKezdődik! Hadat üzent az Iszlám Állam a keresztesekkel szemben

Kezdődik! Hadat üzent az Iszlám Állam a keresztesekkel szemben

Az Iszlám Állam szóvivője Abu Mohammed al-Adnani egy hangüzenetben arra szólította fel a muszlimokat, arra szólította fel a muszlimokat, hogy indítsanak dzsihádot, azaz „szent háborút” az orosz és amerikai állampolgárok ellen – számol be a sputnik.com moszkvai székhelyű, nemzetközi hírügynökség.

Az IÁ közleménye szerint Egyesület Államok és Oroszország „keresztes hadjáratot” folytat az Iszlám Állam ellen. Erre érkezett válaszul a fegyveres dzsihád. A terrorszervezet hadüzenete az egész világon érvényes.

A török hatóságok ráadásul a kilencvenhét áldozatot követelő ankarai merényletben is egyértelműen az Iszlám Állam kezét sejtik. Tehát muszlimok is a célkeresztbe kerülhetnek Irakon és Szírián kívül is. Legutóbb már Moszkvában kellett felszámolni az IÁ helyi (!) sejtjét, amely a fővárosi közösségi közlekedési hálózata ellen tervezett merényletet.

Közben az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elismerte, hogy második számú vezetője idén nyáron életét vesztette egy légicsapásban Irak területén – közölte kedden az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.

A SITE szerint az IÁ egyik szóvivője egy online terjesztett hangüzenetben megerősítette, hogy a Hádzsi Mutazként is ismert Fadil Ahmed al-Hadzsali meghalt. Korábban a Fehér Ház azt közölte, hogy a terrorszervezet második számú vezetőjével egy amerikai légicsapás végzett az IÁ kezében lévő iraki Moszul közelében.

Forrás: mti/karpathir

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem