9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKezdődik az embercsempészet elleni földközi-tengeri katonai művelet

Kezdődik az embercsempészet elleni földközi-tengeri katonai művelet

forrás: MTI

Október 7-én kezdődik az Észak-Afrikából Európába irányuló embercsempészet elleni földközi-tengeri uniós katonai művelet második szakasza, amelyet az eddigi EUNAVFOR-ról Sophiára neveztek át. Erről hétfőn döntöttek Brüsszelben az EU-tagországok politikai és biztonsági kérdésekben illetékes nagykövetei, miután a védelmi és a külügyminiszterek e hó elején már politikai jóváhagyásukat adták az újabb szakasz megkezdéséhez.

hirmagazin_2015-09-29_071549

A változás azt jelenti, hogy az eddig csak felderítésre szorítkozó első fázis után az uniós tengeri erő felhatalmazást kap az embercsempészettel gyanúsítható vízi járművek feltartóztatására, arra, hogy annak fedélzetre lépjenek, átvizsgálják, lefoglalják, illetve tervezett útirányától eltérítsék a járművet.

Mindezt azonban egyelőre csak a nemzetközi vizeken tehetik. A következő, harmadik fázis az lenne, hogy lecsaphassanak  már a kiinduló országok – leginkább Líbia – parti vizein is az Európába irányuló tömeges migráció vámszedőire, a tengeri embercsempészekre. Ehhez azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazására, valamint Líbia ilyen irányú kérelmére lenne szükség, csakhogy az észak-afrikai országban egyelőre meglehetősen áttekinthetetlenek a hatalmi viszonyok.

Az illetékes nagykövetek elfogadták a haditengerészeti misszió harcba bocsátkozásának pontos szabályait (rules of engagement). A műveletet arról a Sophiáról nevezték el, aki a műveletben részt vevő hadihajók egyikén született ez év augusztus 22-én, miután az édesanyját kimentették egy Olaszország felé tartó, de bajba került lélekvesztőről, nem messze a líbiai partoktól.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work