7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKezdődik a parlamenti nagyüzem

Kezdődik a parlamenti nagyüzem

forrás: MTI

Az Országgyűlés négynapos üléssel ma kezdi meg tavaszi ülésszakát: a parlament négy, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről is megemlékezik.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament 13 órakor kezdi munkáját. A képviselők megemlékeznek Torgyán József (FKGP) egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Katona Kálmán korábbi közlekedésügyi miniszterről, illetve a közelmúltban elhunyt Kocsenda Antalról (FKGP) és Erkel Tiborról (MIÉP) is.

Az első ülésnap elején fogadhatják el a tavaszi ülésszak munkarendjét, ezt követően a megszokott interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő kormánypárti előterjesztés vitáját folytatják le.

Kezdődik a parlamenti nagyüzem
MTI Fotó: Kovács Tamás

A képviselők kedden belefognak az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló, a belügyminiszter által beterjesztett törvénycsomag tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.

Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők. Az Országgyűlés első idei ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work