6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekKetyeg a bomba, ezzel vége is a Forma-1-nek?

Ketyeg a bomba, ezzel vége is a Forma-1-nek?

Máris kezdődik a kötélhúzás. Ennyit a tervezett újításokról? Széteshet a száguldó cirkusz, ha az új górék ragaszkodnak a forradalmi reformokhoz.

Alighogy a közvélemény és a résztvevő csapatok megtudták a jogtulajdonos Liberty Media reformterveit, a Ferrari máris azzal fenyegetőzik, hogy kilép az autóverseny-sorozatból.

Ketyeg a bomba, ezzel vége is a Forma-1-nek?
Mint Vettel az autójából, kiszáll a Ferrari az F1-ből?
Fotó: Getty Images Hungary

Amint arról a Ripost már beszámolt, az amerikai nagyfőnök, Chase Carey néhány napja felsorolta a legfontosabb változtatásokat. Eszerint a jövőben hangosabb és olcsóbb motorokat, akciódúsabb versenyeket, kiegyenlítettebb erőviszonyokat (a kis csapatok javára), a futamokat övező show-t és új helyszíneket akarnak.

Kedden, egy párizsi tanácskozáson ezekkel együtt azt is tudatták az istállókkal, hogy 2020-tól jelentős költségcsökkentést kérnek tőlük, és megreformálják a bevételek elosztását is. Akkor jár le ugyanis a vb-t szervező cég és a Nemzetközi Automobil Ügynökség (FIA) közötti megállapodás, az úgynevezett Concorde-szerződés.

Ketyeg a bomba, ezzel vége is a Forma-1-nek 1
Marchione utimátumot adott a Liberty Mediának
Fotó: Getty Images Hungary

Némely terv – nyilván a költségcsökkentés az az újraelosztás – hallatán máris berzenkedik az egyik legtehetősebb résztvevő, a Ferrari. Sergio Marchione elnök-vezérigazgató azzal fenyeget, hogy a legendás olasz gyár kivonul az F1-ből, ha a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.

A Forma-1 a DNS-ünk része a sorozat születése óta, de ha gyökeresen megváltoztatják a játszóteret, akkor mi ott már nem szeretnénk játszani

– utalt arra Marchione, hogy a Ferrari az egyetlen istálló, amely a kezdetek (1950) óta tagja a világbajnokság mezőnyének. A maranellói csapat ez idő alatt 228 futamgyőzelmet, 16 konstruktőri és 15 egyéni vb-címet ünnepelhetett.

Ketyeg a bomba, ezzel vége is a Forma-1-nek 2
Eddig elképzelhetetlen volt Ferrarik nélkül a Forma-1 – és 2020-tól?
Fotó: Getty Images Hungary

„Teljesen világos, hogy ha nem olyanok lesznek a körülmények, amelyekkel a saját márkánk pozícióját, különleges megítélését tudjuk erősíteni, akkor nem fogunk indulni”

– jelentette ki a Ferrari-vezér.

Egyelőre kérdés, mennyire gondolja komolyan az ultimátumot, de az biztos, hogy van zsarolási potenciálja: a tűzpiros versenyautók nélkül többet veszítene vonzerejéből a sorozat, mint amennyit nyerne megannyi reformmal.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner