6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekKettős vereséggel búcsúzott a Videoton Európától

Kettős vereséggel búcsúzott a Videoton Európától

hirmagazin_2015-08-28_065515

A Videoton 1-0-ra kikapott a Lech Poznantól a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, a párharc csütörtöki, hazai visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

A székesfehérvári volt az utolsó állva maradt magyar csapat a nemzetközi porondon. A Debrecen az EL-selejtező harmadik, a Ferencváros a második-, az MTK pedig az első fordulójában esett ki.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló: Videoton FC-Lech Poznan 0-1 (0-0)

Sóstói Stadion, 2819 néző, v.: Stefan Johannesson (svéd)
Továbbjutott: a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.
Gólszerző: Kedziora (57.)
Sárga lap: Fejes (49.), Luijckx (56.), Simon Á. (68.), illetve Thomalla (39.)

Videoton FC: Danilovic – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Fejes – Luijckx (Simon Á., 57.), Trebotic – Koltai (Gyurcsó, 58.), Kovács, Ivanovski – Feczesin (Rudolf, 69.)

Lech Poznan: Buric – Kedziora, Kaminski, Kádár, Douglas – Tralka, Dudka – Formella, Hämäläinen (Holman, 72.), Pawlowski (Lovrencsics, 74,) – Thomalla (Kurbiel, 81.)

Az első félidőben a Videoton birtokolta többet a labdát, de a vendégek 16-osának előterébe érve hiányzott az ötletesség a játékából. A lengyel együttes – amelyben kezdőként ott volt a magyar válogatott Kádár Tamás – visszafogottan, „takarékon” futballozott.

A fordulást követően nem változott a játék képe, de egy nagy védelmi hiba után hátrányba került a magyar bajnok, a párharc pedig ezzel végérvényesen eldőlt. A folytatásban egyik csapat sem „szakadt meg”, így az eredmény már nem változott.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work