11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportNemzeti sportok, nemzetünk sportolóiKettős győzelemmel főtáblán a Ferencváros (A cikk videót tartalmaz)

Kettős győzelemmel főtáblán a Ferencváros (A cikk videót tartalmaz)

Kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára az FTC-Telekom Waterpolo: Varga Zsolt együttese a selejtező rájátszásában az idegenbeli visszavágón is magabiztosan nyert a görög Vuliagmeni ellen.

Athéntól csupán néhány kilométerre, festői környezetben, szikrázó napsütésben és hatgólos előny birtokában csobbant medencébe a Ferencváros együttese a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének második mérkőzésén. A tét pedig nem volt kisebb, mint a legrangosabb európai kupasorozat főtáblája.

A találkozót Varga Zsolt tanítványai kezdték jobban, a második minutumban Stefan Mitrovics szerzett vezetést akcióból, melyre fél perccel később Christos Afroudakis felelt. A párharc első összecsapásán a magyar bajnok védekezése szinte kifogástalanul működött, azonban elől, az emberelőnyös helyzetek kihasználásában akadozott a gépezet. Nos, a csorbát a visszavágóra sikerült kiköszörülnie a Fradinak, hiszen a folytatásban három találatát is fórból szerezte a zöld-fehér együttes – sorrendben Vámos Márton, Stefan Mitrovics és Nikola Jaksics. A negyedik ferencvárosi találat után időt kért a görögök mestere, csapata pedig az edzői utasításokat betartva megszerezte második gólját – Emmanouil Solanakis tüzelt akcióból.

Ha egyszer egy üzlet beindul… Rögtön a második felvonás elején Vámos Márton szerezte meg önmaga második, csapata ötödik találatát, ugyancsak előnyből, míg a félidei eredményt a megúszó Afroudakis állította be a negyed derekán, 3-5.

Akárcsak a második felvonás, úgy a harmadik etap is gyors ferencvárosi góllal vette kezdetét: ezúttal Nikola Jaksics talált be. A szerb válogatott pólós villanását Varga Dénes bombája követte. A csapatkapitány kiváló lövése után a túloldalon Afroudakis talált be harmadjára is, míg Aaron Younger góljára Antonio Buha felelt. A sormintát követve gólváltás zárta a negyedet, Jansik Szilárd értékesítette csapata emberelőnyét, melyre Andrija Basic válaszolt, aki egy másodperccel a harmadik negyed végét jelentő dudaszó előtt eresztett el még egy lövést, 6-9.

Varga Zsolt együttese az utolsó játékrészben Varga Dénes, Jansik Szilárd és Pohl Zoltán góljaival tovább növelte előnyét. Eközben a vendéglátóknak mindössze egyetlen szépítő találatra futotta már csak, Afroudakis szerezte meg a negyedik találatát. Ez azonban kevés volt azonban ahhoz, hogy a házigazda veszélyeztesse a ferencvárosiak magabiztos sikerét és továbbjutását.

https://www.facebook.com/fradivizilabda/videos/487689358417892/

Mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar bajnok kettős győzelemmel írta fel magát a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára. A zöld-fehérek az Egerrel, az olasz Pro Reccóval, a román Steaua Bucuresti csapatával, a szerb Crvena Zvezdával, a spanyol CNA Barcelonetával, az orosz Dinamo Moszkvával, valamint az olasz Brescia és a spanyol Terrassa párharc győztesével került egy csoportba.

A Ferencváros október 17-én a Dinamo Moszkvát fogadja a Komjádi-uszodában, az első fordulóban.

Férfi vízilabda BL, selejtező, rájátszás (a főtáblára jutásért), visszavágó:

Vuliagmeni (görög) – FTC-Telekom Waterpolo 7-12 (2-4, 1-1, 3-4, 1-3)
Gól: Afroudakis 4, Basic, Buha, Solanakis, ill. Varga Dénes 2, Vámos 2, Jaksics 2, Jansik Sz. 2, Mitrovics 2, Pohl 1, Younger 1

Továbbjutott: az FTC-Telekom Waterpolo kettős győzelemmel, 22-11-es összesítéssel

A Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger szabadkártyásként résztvevője a csoportkörnek. Sikerével a Ferencváros az A csoportba került az Egerrel, az olasz Pro Reccóval, a spanyol CNA Barcelonetával, az orosz Dinamo Moszkvával, a román a Steaua Bucurestivel, a szerb Crvena zvezdával, valamint a Brescia-Terrassa selejtező győztesével.

Forrás: waterpolo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work