Hirmagazin.eu
Főoldal » Kétszer ötmillió forint kenőpénzt kért el egy korrupt műszaki ellenőr
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Kétszer ötmillió forint kenőpénzt kért el egy korrupt műszaki ellenőr

Vádat emeltek a honvédség egy dolgozója ellen, aki műszaki ellenőrként kenőpénzt kért.

Vádat emeletek egy honvédségnél közalkalmazottként dolgozó férfival szemben, aki egy beruházás műszaki ellenőreként 10 millió forint kenőpénzt kért a kivitelezőktől – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A férfi a honvédség ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó hivatalánál dolgozott közalkalmazottként, műszaki előadói beosztásban. Munkaköréhez tartozott a számára kijelölt beruházások műszaki ellenőri feladatainak ellátása, így a teljesítések átvételére és igazolására is.

A Honvédelmi Minisztérium 2017-ben közbeszerzést írt ki egy hódmezővásárhelyi honvédségi ingatlanegyüttes tetőszerkezetének felújítására. A vádirat szerint a tényleges munkát végző alvállalkozókat a vádlott, mint a beruházás műszaki ellenőre 2018 márciusában megkereste egy helyszínbejárás alkalmával, és két vállalkozás képviselőjének is felajánlotta, hogy a munkát ne a közbeszerzésben előírt műszaki tartalommal végezzék el. Ajánlata szerint ezzel a vállalkozók mintegy 10-10 millió forintot tudnak megspórolni, ő azonban öt-öt millió forintért cserébe szerződésszerűnek igazolja le a teljesítéseket.

A vállalkozások képviselői nem fogadták el a vádlott ajánlatát.

Forrás: hvg.hu

Hasonló hírek

Idős embert gázolt halálra a vonat

info

Huszonöt millió forintnyi kábítószert foglaltak le két fővárosi bérlakásban

info

Karddal verte ripityára haragosa autójának szélvédőjét egy tarnazsadányi férfi – fotó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------