5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségKétszázezer embert érint hazánkban ez a gyógyíthatatlan betegség

Kétszázezer embert érint hazánkban ez a gyógyíthatatlan betegség

fforrás: Kossuth Rádió, Napközben

2004 óta rendezik meg a pikkelysömör világnapját. Ez a betegség nem fertőz, és semmi köze nincsen a személyes tisztasághoz, ugyanakkor az érintetteknek nagy szüksége van a támogató figyelemre. A pikkelysömör mintegy 200 ezer embert érint hazánkban.

Magyarországon minden negyedik-ötödik ember szenved ekcémától, a pikkelysömör pedig 200 ezer embert érint. Ez utóbbi a bőr szarutermelő sejtjeinek túlburjánzásával, fokozott elszarusodásával jár, s jelenleg még nincsen rá végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás. A pikkelysömör kellemetlen, viszkető, égő, vérzők foltokkal jár, így a betegek a fizikai tüntetek elviselése mellett a társadalom negatív megítélésének is ki vannak téve, ami óriási lelki terhet jelent számukra.

Dr. Bondár Andrea, a QualityCare pikkelysömörrel élők mindennapjait támogató weboldal szakmai vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: az a céljuk, hogy a betegek ne szigetelődjenek el a külvilágtól, találják meg a módot, amivel a betegségüket el tudják fogadni. Különböző programokat is szerveznek, legutóbb például a pikkelysömör világnapján, október 17-én egy kényeztető napot, amelyen diétás, életmódbeli, stressz-kezelési tanácsokat kaphattak a betegek, de masszőrt, stílustanácsadót, sminkest is igénybe vehettek, s a napnak közösségformáló hatási is volt, hiszen az érintettek kicserélhették tapasztalataikat, megbeszélhették egymással a problémáikat.

Dr. Bondár Andrea hangsúlyozta: akinél megjelennek a pikkelysömör tünetei, azt egész életén át végig fogja kísérni a betegség, ugyanakkor fontos betartani azokat az életmódbeli tanácsokat, amelyek segítenek a betegség elfogadásában. A betegség kialakulása nagyon sok esetben valamilyen testet érő trauma következménye, amely lehet akár egy műtéti heg, vagy ételérzékenység, de sokszor ki sem derül, hogy mitől alakul ki, és gyakran genetikai háttere van.

Dr. Gyulai Rolland, a Pécsi Bőrklinika igazgatója kiemelte: ma már nagyon hatékony gyógyszerek állnak rendelkezésre a tünetek visszaszorítására. Az elmúlt mintegy öt év alatt több új gyógyszer jelent meg, ezek között ma már Magyarországon is elérhető négy, úgynevezett biológiai terápia, továbbá – többek között – a Pécsi Bőrklinika is tesztel új gyógyszereket. A gyógyvizek egy része, különösen a magas kéntartalmú hévizek – például a harkányi, Zsóry gyógyfürdő – is kimutathatóan jó hatással van a pikkelysömör tüneteinek csökkentésére, de több magas hőmérsékletű gyógyforrás is rendelkezik ilyen hatással. Jótékonyak lehetnek különböző gyógynövények is, de magának a pszichének is erőteljes hatása van a tünetek javulására, tette hozzá Dr. Gyulai Rolland.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem