17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációKétmillió eurós fejlesztéssel indul az okoseszközök piacán a magyar-svájci vállalat

Kétmillió eurós fejlesztéssel indul az okoseszközök piacán a magyar-svájci vállalat

2015 04 08 231205
Forrás: MTI | 2015. 04. 08. 21:35:36

A többségi magyar tulajdonban lévő, 2013-ban alapított cég még az idén új termékkel bővíti portfólióját, 3-5 dolgozóval növeli jelenlegi 20 alkalmazottból álló csapatát, valamint befektetői segítséggel újabb fejlesztésbe kezd – közölte Hanák Attila, az iBlue AG magyar-svájci vállalat, vállalat cégvezetője.
A vezető elmondta, hogy a vállalat egyelőre két Bluetooth Smart technológián – a 2013 óta megjelent okostelefonok mindegyike rendelkezik ilyennel – alapuló terméket, okostelefonnal vezérelhető autóbiztonság-technikai (indításgátló) és kaputechnikai (ajtó- és kapunyitó) kiegészítőt fejlesztett ki. Ezekből idén a tervek szerint 20 ezer darabot értékesítenek, így a cég első árbevétele elérheti a 3 millió eurót.

A többségi magyar tulajdonban lévő, 2013-ban alapított cég még az idén új termékkel bővíti portfólióját, 3-5 dolgozóval növeli jelenlegi 20 alkalmazottból álló csapatát, valamint befektetői segítséggel újabb fejlesztésbe kezd – tette hozzá.

A svájci központtal és magyarországi gyártási helyszínnel működő vállalat elsősorban Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Németországban terjeszkedik, célja egy több, külön megvásárolható részből összeállítható okosotthonrendszer kialakítása.
Kép: Google

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem