7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKét megyébe vezényeltek rendőröket erősítésként

Két megyébe vezényeltek rendőröket erősítésként

D AS20150210012 300x199
Forrás: MTI | 2015. 02. 11. 11:00:00

Csongrád és Bács-Kiskun megyében 136 fővel növelték szeptember óta a rendőrség létszámát, de szükség esetén további erősítést is tudnak biztosítani a két főkapitányságnak – számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője az MTI-nek.
Vas Gizella ezredes hozzátette: a Készenléti Rendőrség állományából további mintegy 30 főt vezényeltek a magyar-szerb határ menti településekre kifejezetten annak érdekében, hogy az ott lakók biztonságérzete ne romoljon.

Ismertette: mióta szeptemberben megnövekedett az illegális határátlépők száma, folyamatosan növelték a zöldhatáron járőrszolgálatot teljesítők, illetve az idegenrendészeti eljárást folytató hatósági ügyintézők számát. A két érintett megye főkapitányságait technikai eszközökkel is megerősítették: átcsoportosításokkal ujjlenyomat-olvasókat, szállítójárműveket kaptak, mivel növelniük kellett az előállításra alkalmas kapacitást.

Példaként említette, hogy az előállító helyiségeket kiegészítették Szegeden fűtött konténerrel, egészségügyi vizsgáló helyiséggel, továbbá a honvédségtől bérelt sátrakkal. Múlt szombaton pedig, amikor 1400 határátlépőt állítottak elő, a röszkei határátkelő közelében kibéreltek egy fűtött hangárt az elhelyezésükre.

Az MTI kérdésére a főosztályvezető elmondta, jelentősek a költségek, ezeket külön tételként számolják el, így például az étkeztetést, vagy állományvezérlést, hangár- vagy buszbérlést. Pontos összegről egyelőre nem tudott beszámolni arra hivatkozva, hogy a kiadások folyamatosak. Külön szólt arról is, hogy kész terveik vannak arra, ha még több illegális határátlépőt kell elszállásolni.

Hozzátette: feltérképezték azokat a helyszíneket, ahol el tudják ezeket az embereket szállásolni. Beszámolt arról is, hogy az Európai Uniótól is kap segítséget a magyar rendőrség: az osztrák és a német rendőrség járőröket ajánlott fel szükség esetén a külső határ védelmére.

Most népszerű

Hasonló hírek