5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKét héttel az esküvő után tudta meg a férj, hogy egy férfit...

Két héttel az esküvő után tudta meg a férj, hogy egy férfit vett el

A szomszéd buktatta le, miután betört hozzá.

Lényegében sokkot kapott az az ugandai imám, aki alig két hétig élvezhette csak a boldog, gondtalan házaséletet, mielőtt minden a feje tetejére állt volna. Nem sokkal a ceremónia után ugyanis kiderült, hogy a nő, akit elvett, valójában férfi, a legelképesztőbb pedig, hogy ő ebből mindaddig semmit sem vett észre.

Mohammed Mutumba és „felesége” hagymonyáso nikah ceremónia keretében keltek egybe. Előtte természetesen nem kerülhetett sor szexuális együttlétre, de az esemény utáni hetekben sem sikerült beteljesíteniük a házasságukat, mert a feleség azt mondta, éppen megvan a menstruációja. A férfi saját bevallása szerint türelmesen várta, hogy felesége készen álljon.

A csalásra végül a szomszédjuk segítségével derült fény. Ő vette észre, hogy a nő átugrott a falon és betört hozzájuk, hogy elvigye többek között a tévéjüket és pár ruhadarabot. A feleség mozgása és ereje keltette fel a figyelmüket, ekkora kezdtek gyanakodni. A betörést jelentették a rendőrségen, ahova hamarosan az imám és párja is megérkeztek. Egy női börtönőr motozta meg utóbbit, ekkora vette észre, hogy a melltartóját ruhával tömte ki, ez után pedig hamar megállapították azt is, hogy férfi nemi szerve van. A feleség ekkor vallotta be, hogy azért tévesztette meg az imámot, mert annak sok pénze volt. Most betörés és csalás miatt emeltek ellene vádat.

Az imám teljesen összetörve nyilatkozott a történtekről.

Egy nőt kerestem, akit feleségül vehetek. Aztán találkoztam egy hidzsábot viselő gyönyörű nővel, megkértem a kezét és ő igent mondott. Azt mondta, addig nem szexelhetünk, amíg el nem veszem hivatalosan és át nem adom a szüleinek a hozományt

– mondta szűkszavúan a férfi, aki ez után minden bizonnyal sokkal óvatosabb lesz.

24, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem