Image default
Időjárás

Két front és két csapadéksáv is áthalad felettünk a nemzeti ünnepünkön

A hétvégén is folytatódik a változékony időjárás: szélre, csapadékra, napsütésre is számíthatunk. Emellett melegszik az idő, vasárnap helyenként már 20 foknál is melegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Péntek hajnalban kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majdaz éjszaka második felétől nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Elsősorban az északi megyékben, majd a Duna–Tisza közén is előfordulhat kisebb esőzápor. A déli, délnyugati szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalra 0 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

(Fotó: OMSZ) (Fotó: OMSZ)

Pénteken, március 15-én kettős fronthatás várható. Reggel és délelőtt keleten is csökken a felhőzet, majd a déli óráktól nyugat felől ismét felhősödni kezd az ég, de néhány órára mindenhol kisüt majd a nap. Délelőtt elsősorban a keleti megyékben, napközben helyenként valószínű esőzáporeső, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egy újabb csapadéksáv érkezik. A szél nagy területen erős, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lesz, majd délután mérséklődik a légmozgás. Napközben 9–15 fokig melegszik fel a levegő.

(Fotó: OMSZ)(Fotó: OMSZ)

Szombaton kezdetben szórványosan, délután már csak helyenként valószínű esőzápor. Délnyugaton időnként megélénkül, másutt többfelé megerősödik a szél. A hőmérsékleti minimum 2 és 8 fok, a maximum 10 és 16 fok között várható.

(Fotó: OMSZ)(Fotó: OMSZ)

Vasárnap is nagy területen lesz erős a szél, de emellett napos idő várható,csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabbhőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

(Fotó: OMSZ)(Fotó: OMSZ)

A jövő hét elején újabb lehűlés következik.

forrás: MTI

Hasonló hírek

Visszatér a havazás

Géza

Mai időjárás és országos időjárási előrejelzés

Géza

Esernyőt elő: sok helyen lecsap a vihar!

Mazsi