13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekKét éve amputálták a 14 éves lány lábát, de már újra táncol

Két éve amputálták a 14 éves lány lábát, de már újra táncol

Tánc, korcsolya, görkori, hegymászás – nincsenek határok. Bármit meg tudok tenni, amit csak szeretnék’ – mondja Gabi Shull.

Az amerikai Gabi Shull könnyen feladhatta volna a küzdelmet pár évvel ezelőtt, azonban ő nem hagyta magát, ma pedig már ugyanolyan élete van, mint bármelyik másik kamasznak. Egy dolgot kivéve, hiszen Gabi lábát amputálták.

Gabi 11 éves volt, amikor megbetegedett, oszteoszarkómát, azaz csontszövetből eredő rákot állapítottak meg nála az orvosok. A lány akkor már három éve táncolt, azonban úgy tűnt, mindennek vége, egy pillanat alatt. Úttörő műtétet végeztek rajta az orvosok, aminek köszönhetően a lány nem vesztette el egész lábát, hanem a térdét és annak környékét távolították el, majd lábszárát megfordítva varrták vissza combjához. Akármilyen furcsának is hangzik ez a beavatkozás, ennek segítségével bokáját tudja térdként használni, amire pedig könnyen felerősíthető a műláb.

state fair!!🍍🎡

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Finally able to dance en pointe with two legs!!! 12.16.15

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

5 years cancer free today!!!!

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Coed stunting yesterday!

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Gabi egymás után vette az akadályokat, amiket betegsége következtében le kellett győznie, és először megtanult újra járni, majd újra táncolni kezdett:

A műtét lehetővé teszi számomra, hogy újra táncoljak, korcsolyázzak, görkorizzak, hegyet másszak és nincsenek határok, bármit meg tudok tenni, amit csak szeretnék. Ha le tudtam győzni a rákot, tudok élni a műlábammal és mindent meg tudok újra tanulni, akkor bármire képes vagyok igazából.

A lány akkor vette észre, hogy valami nincsen rendben, amikor 2011. januárjában ráesett a térdére korcsolyázás közben. A szülei először azt hitték, csak egy zúzódás az egész, azonban amikor két hét múlva sem javult az állapota, röntgenre vitték. Nem sokkal később kiderült, hogy nagy a baj. A műtét előtt Gabi 12 hétig kapott kemoterápiát azért, hogy a daganat műthető méretűre csökkenjen, csak utána végezték el a rotációs plasztikának nevezett eljárást.

Ez a fajta műtét egyáltalán nem számít rutinműtétnek, az Egyesült Államokban évente összesen nagyjából 12 ilyet végeznek, és egyetlen hátránya a látvány utána, a láb elhelyezkedéséhez ugyanis nem könnyű hozzászokni. Gabi azonban bármit megtett volna azért, hogy újra táncolhasson, így ez sem zavarja már, még ha az elején nagyon fájdalmas is volt.

Két éve amputálták a 14 éves lány lábát, de már újra táncol 1

Két éve amputálták a 14 éves lány lábát, de már újra táncol 2

One of my favorites!!:))) 1.25.16

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Egy évig tartott, mire a sok tornának köszönhetően megtettem az első lépéseim egyedül, egy évvel később pedig már a színpadon táncoltam.

Gabi azóta a The Truth 365 elnevezésű kampányon keresztül próbál segíteni más rákban szenvedő gyerekeknek, felhívni a figyelmet arra, mekkora segítségre van szükségük. Az ő élete pedig jó példa arra, hogy mindig van tovább.

Forrás: Daily Mail/Szeretlek Magyarország

Képek: Facebook, Instaram

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem