Hirmagazin.eu
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Két embert ütött el a terepjárós szlovák ámokfutó: László életéért még mindig küzdenek, Viktóriát, a fiatal kézis lányt sírva gyászolja 7 éves kisöccse

Két család életét tette tönkre egy 35 éves, szlovák állampolgárságú férfi, aki sötét színű terepjárójával két, szabályosan közlekedő biciklist is brutálisan elgázolt hétfőn reggel. Jánossomorján egy alig 20 éves lány, Budai Viktória vesztette életét, a 15 kilométerrel odébb, Mosonmagyaróváron elütött M. László életéért pedig még e sorok megszületésének idején is küzdöttek az orvosok.

Az ámokfutó mindkét helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott, csak órákkal később tudták elfogni a rendőrök. A drogtesztje pozitív lett.

– A lányom fél 4 kor indult el otthonról dolgozni az egyik helyi boltba. A bicikliúton haladt, amikor kilenc házra tőlünk elgázolták. A településen működő térfigyelő kamerákat élőben lehet nézni online, s az édesapja munka közben azon vette észre lányának azt a biciklijét, amit Viki a 20. születésnapjára kapott tőlünk júliusban – emlékezett vissza a Blikknek Budainé Krisztina, az elhunyt lány édesanyja.

Viktóriát a sporttársai ezzel a fotóval búcsúztatják / Fotó: FacebookViktóriát a sporttársai ezzel a fotóval búcsúztatják / Fotó: Facebook

Eközben a férjét már hívták a lányuk munkahelyéről, hogy Viki nem ért be, Zoltán pedig éppen ekkor érkezett a baleset helyszínére, ahol a rendőrök már csak a részvétüket tudták neki kifejezni. A családfő ezután hazament, majd felkeltette a feleségét és 7 éves kisfiukat.

A 20 éves lány munkába indult, amikor a szlovák rendszámú autó hátulról elütötte, hatalmas sebességgel, a biciklisávon /Grafika: Séra Tamás A 20 éves lány munkába indult, amikor a szlovák rendszámú autó hátulról elütötte, hatalmas sebességgel, a biciklisávon /Grafika: Séra Tamás

– Amikor hét órakor visszamentünk a helyszínre, a lányunk még mindig ott feküdt letakarva. A rendőrök azt mondták, olyan súlyos sérülések érték, hogy szörnyethalt. Nem tudom, így van-e, de szeretném azt hinni, hogy nem szenvedett. Még elbúcsúzni sem tudtunk tőle, oda sem engedtek hozzá. Mindig zenét hallgatott, valószínűleg így volt ez most is, de egy felfestett bicikliúton akkor sem kellett volna elgázolni. A testvére egy órán át zokogott, miután elmondtuk neki, mi történt, de még biztosan nem fogta fel – sírta el magát a 43 éves nő.

Viktóriát a helyi sportegyesület is gyászolja, hiszen régóta kapusa volt a kézilabdacsapatnak. Sőt, másfél hónapja kérésre az édesanyja is beállt közéjük, így az edzésekre is együtt járhattak.

A másodiknak elütött László életéért még e sorok megszületésekor is küzdöttek az orvosok / Fotó: FacebookA másodiknak elütött László életéért még e sorok megszületésekor is küzdöttek az orvosok / Fotó: Facebook

Miután a gázoló megölte a fiatal lányt, továbbhajtott Mosonmagyaróvárra, ahol egy kétgyermekes édesapát tarolt le az ottani bicikliúton 5 óra körül. A 49 éves László éppen a kislányához tekert, hogy elvigye az óvodába.

– A szemtanúk szerint a volt férjem szabályosan közlekedett, amikor a drogos gázoló elütötte. Laci a nagyobbik, 19 éves lányával élt. Ugyan már elváltunk, de reggelente ő szokta vinni óvodába a négyéves lányunkat. Sajnos, súlyos koponyasérülést szenvedett, amely miatt már egy idegsebészeti műtéten is átesett. Emellett eltört a gerince és belső vérzése is keletkezett. Küzdenek az életéért – mesélte lapunknak megtörten Földi Bea.

blikk

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Meztelenül őrjöngött egy drogos migráns a Kálvin téren

Géza

A legkeresettebb bűnözők között a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi.. Rendőreink a lakosság segítségét kérik a gyanúsított tartózkodási helyének felkutatásához!

Géza

Aljas mód hátulról támadott idős áldozatára – képek..

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------