Image default
Külföld

Két barlangász rekedt egy tátrai barlang mélyén

Két barlangász rekedt a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna (Nagy Havas-Barlang) mélyén, miután a beáramló víz elvágta útjukat. A bonyolult mentőakció akár hetekig is tarthat

– közölte vasárnap a lengyel média.

A legnagyobb és legmélyebb lengyelországi barlangrendszerben a mintegy 500 méter mélyben rekedt barlangászok megmentésén jelenleg 27 fős csapat dolgozik, az akcióba a hegyi mentők mellett tűzoltók és tűzszerészek is bekapcsolódtak. Várják a szlovákiai mentők érkezését is.

Négy barlangásznak sikerült még kimenekülni az elárasztott barlangfolyosóból, ők értesítették a mentőket a mélyben rekedt kollégáikról szombat este. Előtte még hallották a két szerencsétlenül járt barlangász hangját.

Jan Krzysztof, a tátrai hegyi mentők (TOPR) parancsnoka vasárnapi sajtóértekezletén elmondta: tudják, hol keressék az eltűnteket, viszont nagyon nehéz megközelíteni őket, mert a víz mellett a folyosók szűkössége is akadályt jelent. Pirotechnikai műveletekkel többek között az átjárókat bővítenék.

Krzysztof szerint aggodalomra adhat okot a barlangászok egészségi állapota, mivel már hosszabb ideje extrémnek minősíthető közegben tartózkodnak, ahol a hőmérséklet mintegy négy Celsius-fok, és magas a páratartalom.

A mentőknek „hosszú távú cselekvésre, napokra, hetekre kell felkészülniük” – jelentette ki Krzysztof.

A keresett barlangkutatók nemzetiségéről a média nem számolt be.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Visszaküldik a Macedóniába bejutott migránsokat

Edit

Az olasz kormány készen áll az emberkereskedők megállítására

info

Megelőzték a francia merényleteket

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------