Dávidra és Bálintra tavaly figyeltek fel, még a Forbes 30-as listáján is szerepeltek. De hova kerültek azóta?

Két különös emberrel találkozom egy Kazinczy utcai kávézóban. Az önmagában még nem lenne meglepő, hogy Uzoni Dávid és Burián Bálint startupperek, de az, hogy mindketten 16 évesek, és már mindketten szerepeltek az Indexen és a magyar Forbes Magazinban is, annál inkább. Mikor megérkeznek, jelzik, nincs sok idejük, mert épp egy befektetőhöz tartanak tárgyalni.

”
Ti ketten? Senki sem segít?

– kérdezem naivan, majd leintenek, mondván mindent egyedül csinálnak.

Nem találták fel a spanyolviaszt, nem is jelentkezett be értük a Facebook csilliárd dollárral, mégis valamiért kíváncsi rájuk a startup-közönség. De miért? Mit jelent ma startuppernek lenni? És hogy marad idő emellett a leckére?

Uzoni Dávid és Burián Bálint

Négyen indultak, most ketten vannak a csapatban (középen).

13 évesen kezdtem el gondolkodni, hogy mi lenne ha megváltanám a világot. A 9. osztállyal párhuzamosan voltam a Kitchen Budapest Talent programjának tagja, ahol a csapattal egy házibuli megosztó alkalmazást fejlesztettünk. Én legfőképp a designnal és a koncepció kidolgozásával foglalkoztam – Uzoni Dávid.

Dáviddal közösen kb. 3 éve kezdtünk el dolgozni egy kisebb projekten, azóta már egy intelligens programajánlót is piacra akartunk dobni, de sajnos technológiailag nem volt megvalósítható. Főleg a projektmenedzsmenttel, a fejlesztés vezetésével illetve a marketinggel foglalkozom – Burián Bálint.

Milliárdos tervek, az első ötlet a kukában

– Mire lett volna jó a GoOut, és miért nem jött össze?

– BB: Ez volt az első alkalmazásunk, idén januárban, azaz közel egy év munka után voltunk kénytelenek kidobni a kukába, méghozzá azért, mert rájöttünk, lehetetlen lefejleszteni. Pedig nagyon jó ötlet volt, akkor kerültünk reflektorfénybe, akkor írt rólunk a Forbes is. A probléma az volt, amire megoldást akartunk találni, hogy túl sokszor fordult elő, hogy menni akartunk valahova, de nem tudtuk, hogy hova. Ilyenkor végig kellett nézni az összes programajánlót, böngészni, olvasni, a végére el is ment a kedvünk az egésztől. A GoOut a felhasználó szokásait megtanulva ajánlott volna programokat, de beleestünk a 22-es csapdájába: amíg nincs sok infó a felhasználóról, addig az alkalmazás nem tud programot ajánlani, és ameddig az alkalmazás nem ajánl programot, addig a felhasználó nem néz az alkalmazásra.

– Úgy hallottam, hogy jótanácsokat kértetek másoktól. Kik voltak ők?

– BB: Miután megvolt az ötlet, azon gondolkodtunk, hogy a fejlesztéshez tőke kell, elkezdtünk hát tőkét keresni.

Olyan embereknek írtunk, mint Somlai-Fischer Ádám a Prezitől, Szántó Péter a B Creative-től, vagy Bonyhádi Gábor ReVisiontől.

Persze egyikőjük sem szerzett nekünk pénzt, de nagyon hasznos tanácsokkal segítettek minket, mint például az, hogy ez az egész nem így működik.

– UD: Így hát nekiálltunk, és szorgalmasan dolgoztunk rajta egészen az alkalmazás bemutatójáig. Ekkor már szerepeltünk az újságokban, úgy volt, hogy novemberben kijön az alkalmazás, úgyhogy miközben folyt a fejlesztés, mi leszerveztünk egy nagy eseményt.

– BB: Igen, kibéreltünk egy mozitermet, begyakoroltuk az előadást. Aztán előző este megkaptuk az alkalmazást, és az egész egy hatalmas katyvasz volt. Nem működött a felhasználói felület, az algoritmus sem olyan volt, mint mi akartuk volna. Ezért több mint száz embernek kiküldtük, hogy “bocs mégse, türelmedet kérjük”…

– Itt feladtátok?

– BB: Nem, még nyögvenyelősen dolgoztunk rajta, a KIBU-ba (Kitchen Budapest, a Telekom magyar startup-keltetője – a szerk.) is úgy jelentkeztünk, hogy majd felélesztjük a projektet, végül épp itt született meg a döntés, hogy elengedjük a kezét, és belevágunk a Jumpinbe.

Csak, ha nem megy a tanulás rovására

– Honnan jött az ötlet, hogy 15 évesen ilyesmivel foglalkozzatok?

– UD: Tavaly nagy port kavart a médiában, hogy a Facebook egymilliárd dollárért vette meg az Instagramot. Nekem ez akkor nagyon megtetszett,

”
el is képzeltem, hogy a mi ötletünkből is egy óriási dolog kerekedik majd, amit mindenki ismer, és rengeteget fogunk belőle keresni.

Mikor egy iskolába kerültünk a Bálinttal, ötletelni kezdtünk valami Nagyon. Suli után és németórán.

A Forbes Magazin 30 tehetséges magyar 30 alatt listáján is szerepeltek

– Volt elvetett ötlet, amit később megcsinált más?

– UD: Igen. A Facebook fejlesztette le később azt a funkciót, hogy jelezzen a telefonod, ha a barátaid a közelben vannak. A mi elképzelésünkben ez úgy nézett ki, hogy be tudod jelölni, hogy kire vagy kíváncsi, és kire nem, ha a környékeden jár, és csak akkor küld értesítést, amikor számodra vonzó találkozóra van esély. Azt hiszem, azért nem működik, mert az emberek nem igazán szeretnek megosztani magukról mindent.

– Miben vagytok igazán jók?

– UD: Én vagyok felelős a dizájnért. Bálint, te mit is csinálsz? (Nevet.)

– BB: Sales, marketing, projektmenedzsment, igazából mindent. Én tartom össze a fejlesztést. Azt tudni kell, hogy a fejlesztők csak a saját kis részterületükkel tudnak igazából törődni, kell aki egy folyamattá teszi az egészet. Én vagyok felelős azért, hogy az ötletből termék legyen.

– Hogy fogadták a szüleitek, mikor úgy állítottatok haza, hogy “mostantól startupperek vagyunk”?

– BB: Jobban örültek neki, mint mostanában. (Nevet.) Azt mondták akkor, hogy támogatnak mindenben, csak ne menjen a tanulás rovására. Na, most már azért kezd arra menni.

– UD: Én magántanuló vagyok, nekem nem ment a rovására.

– Hogy nézett ki egy napotok a KIBU-s időszakban?

– UD: Reggel suli, 2-3-kor át a KIBU-ba, onnan 6-kor edzés, 8-kor haza.

– Milyen volt megélni, hogy 15 évesen ekkora média-hype vett körül titeket?

– BB: Nagyon durva. Mármint jó értelemben.

– UD: Emlékszem, amikor a Forbes-interjú előtt a NOHA közösségi műhely tornatermében ugráltunk idegességünkben a bordásfalra. Izgultunk, de nem voltunk betojva.

– És mit szólnak hozzátok az osztálytársak?

– BB: Sokszor irigykednek.

– UD: Most már szerintem nem, inkább megszokták. Néha kérdeznek felénk, hogy hogy állunk, de ennyi.

– Csajozni lehet azzal, hogy 15 évesen startupper vagy?

– UD: Hogyne!

– BB: Persze, hogy lehet, csak el kell mondanod, hogy nem te vagy a projektben a programozó.

– Mik a nehézségei ennek a piacnak? Az alkalmazásokra gondolok.

– UD: Ami a legfontosabb, hogy nagy legyen a piac, amire belépsz. Rengeteg embernek van jó ötlete, mégis elbukik vele, mert nem elég a fizetőképes kereslet rá. Ha kitalálsz valamit, ami 5000 embernek jó, abból nem fogsz meggazdagodni, attól függetlenül, hogy nekik tényleg hasznos lenne az az alkalmazás. A másik, hogy valamilyen szintű közösségi legyen az alkalmazás, hogy könnyen elterjedjen. Az meg persze alap, hogy minőségi és szép legyen. Túl sok a ronda és nehezen kezelhető alkalmazás a piacon.

– És milyen akadályai vannak az alkalmazás-fejlesztésnek?

– UD: Rengeteg időt elvesz, ezt pedig kezelni kell tudni. Ez nekünk nem feltétlenül jelent gondot, hisz a szüleinkkel élünk. De azoknak, akiknek fent is kell tartani magukat, és még belevágnak egy ilyenbe, azoknak nagyon nehéz. Aztán túl kell lépni a hullámvölgyeken, amivel a startup-élet tele van. Át kell lépni azokon az időkön, amikor kiderül valami rossz.
– BB: Ezenkívül annyira szűk a fejlesztők piaca, hogy egyrészt rengeteget keresnek, és inkább beállnak 8 órába fix munkahellyel, másrészt nem vállalnak el részesedésért semmit.

– Mi a sikertermék?

– BB: Szerintem abban mérik, hogy hányan használják. Eleinte nem is a bevétel mutatja meg ezt, hanem hogy mekkora tömegeket mozgatott meg. Lásd Instagram, ami egymilliárd dolláros exitet csinált.

A Jumpin repítené őket külföldre

– Hogy áll a Jumpin?

– BB: Idén januárban kezdtük el rajta dolgozni, amikor a KIBU-ba kerültünk. Itt végigcsináltunk egy úgynevezett Talent-programot, ami során kidolgoztunk egy specifikációt, de mikor a fejlesztésre került a sor, ismét megakadtunk. Azok a fejlesztők, akikkel együtt dolgozunk, nem voltak az igaziak. Ezért a fejlesztés meg is rekedt, de nem tétlenkedtünk:

az elmúlt hónapok arról szóltak, hogy csináltunk egy piackutatást arról, hogy életképes-e az alkalmazásunk Berlinben.

– Miért Berlinben?

– BB: Mert hazánkban nagyon szűk a piac. Az igaz, hogy a házibuli-szervezők egy jó része szeretné, ha még több ember jönne a partijára, de olyan kevés a házibuli, hogy még így is közel 10-szerese a berlini piac a budapestinek.

– Mire lesz jó az alkalmazás?

– UD: Ha házibulit szervezel, a Jumpinnal még több embert hívhatsz meg. Nem kell, hogy az ismerőseid legyenek, elég ha csak jelzik, hogy mennének valahova. Ha pedig buliznál, csak jelezned kell.

”
Megkönnyíti a bulik fellelését, kicsit felpezsdíti, talán át is alakítja a házibuli-piacot.

– De hol van ebben egyáltalán pénz?

– UD: Akik tanácsot adtak nekünk és a KIBU-sok is sulykolták belénk, hogy üzleti modell mindenképp kell és nem lehet csak exitre játszani. Ezért mi kitaláltunk egy nagyon jót. A fő bevételi forrás az a funkció lesz, ami kötelező minden felhasználónak: ha leokézza, hogy megy egy házibuliba, akkor jelölnie kell, milyen alkoholos italt, szendvicset, rágcsálnivalót, üdítőt visz a buliba. Na, a Jumpinnál csak meghatározott márkákat lehet majd választani, és természetesen ezek fizetett hirdetések lesznek. Nagyon erős kapocs alakulhat ki a fogyasztó és a hirdető közt, mert jól célozható a piac.

– Mi a terv a következőkre? Mikor készültök el?

– BB: Jelenleg befektetőt keresünk, mert nincs pénzünk arra, hogy fejlesztőket fizessük. Százalékért már nem dolgoznak fejlesztők, mert annyi munkájuk van, hogy inkább a biztos bevételt választják, olyan komolytalanságokba pedig nem szeretnénk belefutni, mint eddig. Szóval egy fejlesztő csapatot szeretnénk megfizetni, hogy szeptemberig kész legyen az alkalmazás. Ezután szeretnénk megegyezni egy nagy italmárkával, hogy szervezzünk egy közös Kick-off eventet,

az úgynevezett Házibulik Éjszakáját,

amin elstartolhatna az alkalmazás. Ők lehetnének az első nagy hirdetőink.

– A szüleitek segítenek egy ilyen tárgyaláson?

– UD: Nem és szándékosan nem is hívjuk őket. Ők egyébként segítenének, sőt, segítenek is ha tudnak. A Preziket rendszeresen megmutatjuk nekik, kikérjük a véleményüket, de a döntéseket mi hozzuk meg.

– Hol lesztek öt év múlva?

– UD: A Völgyben!

– BB: A Völgyben, vagy a Jumpinnal vagy másik alkalmazással.

Forrás: szeretlekmagyaroroszag; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu