17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságKészülődik az állami bank

Készülődik az állami bank

2015 05 15 121806

2015. 05. 15. – 10:13 forrás: MR/180 perc

Még idén létrejöhet az az állami bank, amely az ország második legnagyobb pénzintézete lehet. Az MKB és a Budapest Bank egyesüléséből alakuló régi-új piaci szereplő egyebek közt a vállalati hitelezésben és a lakossági állampapír-forgalmazásban lehet érdekelt – derült ki a 180 perc összeállításából.
Az elmúlt évek gazdasági válsága, illetve a devizahiteles elszámolás átrendezte a hazai bankszektort, a piaci szereplők és a szakértők is úgy látják, megindult egy konszolidáció, amelynek nyomán néhány éven belül kevesebb bank lehet Magyarországon. Orbán Viktor kormányfő korábban arról beszélt, kiemelt feladat a pénzügyi intézményrendszer újjáépítése. Miután a nemzeti tulajdon aránya a bankszektorban mára meghaladta az 50 százalékot, a reorganizáció és a megerősítés időszaka jön, kiemelt feladat a pénzügyi intézményrendszert olyan állapotba hozni, hogy az szolgálni tudja a magyar emberek érdekét – fogalmazott a miniszterelnök.

Készülődik az állami bank

A piaci átrendeződést az aktívabb állami szerepvállalás is erősíti, a kormányzat célja összevonni azokat a pénzintézetek, amelyekben a közelmúltban részesedést szerzett. Az NGM államtitkára néhány napja egy konferencián azt mondta, a túlzottan szétaprózódott bankrendszer helyett mérethatékony pénzintézetekre van szükség. A magyar piac 8-9 nagybankja a maga 6-8 százalékos piaci részesedésével most nem tudja élvezni azokat mérethatékonysági előnyöket, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerre működjön tisztességesen és profitábilisan – érvelt Orbán Gábor.

Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt években a rendszer a belföldi irányítás felé mozdult el: megtörtént a takarékszövetkezeti rendszer reorganizációja, az állam megvesz két bankot (MKB, Budapest Bank), az Erstében pedig az EBRD-vel közösen 15-15 százalékos pakkot szerezhet, de – hangsúlyozta – a kormány nem gondolja azt, hogy tartósan állami kézben kellene tartani banki tulajdont.

A Concorde elemzője arra hívta fel a figyelmet, nem szokatlan és külföldön is bevett gyakorlat az állam részvétele egy bank stabilizálásában. Gyurcsik Attila szerint egyébként több területen is hasznos lehet az állami tulajdonszerzés. Ha van 4-5 erős, nagy, versenyképes, nyereséges bank, az hosszú távon az ügyfeleknek is jó. Az állam „bátor tulajdonosként” a portfóliók kitisztításával gyorsabban rendet tehet, így az érintett pénzintézet hamarabb válhat képessé újra hitelezni. Az elemző arra is felhívta a figyelmet, az ügyfelek számára is előnyös, ha stabilan működő, sok szolgáltatást nyújtó, egymással versenyző szereplőkkel dolgozik a szektor, egy nagyobb, mérethatékony bank ugyanis olcsóbban szolgáltathat, és kedvezőbb kamatot is kínálhat.

Becslések szerint az MKB és Budapest Bank összevonásával a harmadik legnagyobb fiókhálózat jöhet létre, emellett a vállalati hitelezésben is aktív piaci szereplő születhet, ami kedvez a gazdaság működésének, a beruházások finanszírozásának.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner