3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKeresztülhúzhatja az unió migránsokat támogató terveit az EP-választás eredménye

Keresztülhúzhatja az unió migránsokat támogató terveit az EP-választás eredménye

Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint a bizottság terveit a héten támogatta az Európai Parlament (EP), amikor megszavazták, hogy háromszorosára emelik a migránsok ellátására szánt pénzt a következő uniós költségvetési ciklusban. Janik Szabolcs szerint egy új összetételű EP azonban még módosíthat ezen – hangzott el az M1 Híradójában.

Az Európai Bizottság javaslata szerint az előirányzott 3,1 milliárdról 10,4 milliárd euróra emelnék az úgynevezett migrációs alap keretösszegét – hívta fel a figyelmet a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1-en. Janik Szabolcs hozzátette: a célok közül ki lehet emelni, hogy a migránsok át-, illetve betelepítését is támogatnák ebből a pénzből.

A szakértő szerint az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács is megakadályozhatja, hogy háromszorosára emeljék az összeget, illetve a májusi EP-választásoknak is lehet szerepe abban, hogy végül elfogadják-e ezt a javaslatot.

A migráció jobb menedzselésére szánják a pénzt

Az Európai Parlament szerdán szavazta meg a következő hétéves költségvetési ciklus menekültügyi és migrációs alapjáról szóló határozatot. A döntés értelmében 2021-2027 között az EU több mint háromezer milliárd forintnak megfelelő eurót költene a menekültügyi és migrációs támogatásokra.

„10,4 milliárd eurót szánunk a menekültügyi és migrációs alapra. Ez tükrözi, hogy a bizottság milyen nagy politikai jelentőséget tulajdonít a migráció jobb menedzselésének” – mondta Dimitrisz Avramopulosz migrációs biztos a szavazás előtti vitában.

Szigorú feltételeket írnának elő

Az elfogadott javaslat szerint az alapból költenének a legális migrációs csatornák kialakítására, a harmadik országbeli állampolgárok integrációjára és az illegális bevándorlás elleni küzdelemre is.

Szigorú feltételeket is előírnának, a lehívott pénzek minimum tíz százalékát minden tagállamnak a legális migrációra kellene fordítani. Ha pedig egy ország nem akar erre költeni, akkor ennyivel kevesebb pénzhez jutna más támogatásra.

Az ellenzéki EP-képviselők támogatták a javaslatot

A szocialista Szanyi Tibor, a párbeszédes Jávor Benedek, az LMP által delegált Meszerics Tamás és a DK-s Molnár Csaba, illetve Niedermüller Péter is azok között voltak, akik megszavazták, hogy sokkal több pénz jusson a migráció menedzselésére.

A Fidesz szerint felháborító a döntés

A Fidesz EP-képviselője még szerdán közleményében úgy reagált: felháborító, hogy az EP bevándorláspárti többsége a migránsok behozatalára szánja a háromszorosára növelt alap nagy részét, ahelyett, hogy megpróbálná megállítani azt.

Gál Kinga azt is írta: a parlamenti álláspont a források jelentős részét kizárólag a legális migrációs csatornák kialakítására, a migránsok integrációjára szánja. Hozzátette: az a tagállam, amelyik nem kíván migránsokat betelepíteni saját területére, a most elfogadott javaslat szerint elesik a neki járó EU-s források jelentős részétől.

Az Európai Parlamentben az elmúlt időszakban számos olyan javaslatot fogadtak el, amelyek elsősorban a bevándorlókat és migráció ösztönzését támogatnák. Decemberben például megszavazták a migránsvízumot, januárban pedig döntöttek arról, hogy háromszorosára emelik a civil szervezetek, vagyis az NGO-k támogatását.

M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work