13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldKeresztekkel tiltakoztak a mecsetépítés ellen Németországban

Keresztekkel tiltakoztak a mecsetépítés ellen Németországban

Mecsetet építenek Regensburgban, aminek egy 21 méter magas minaret is a része lesz.

A mecsetet a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) építteti. A szervezet 900 németországi vallási közösséget fog össze, és közvetlenül a török állami vallásügyi hatóság irányítása alatt áll. Mintegy 600 milliárd forintos költségvetése meghaladja számos minisztérium, például a német külügyminisztérium büdzséjét, és 120 ezer munkatársat foglalkoztat. Nagyjából 970 olyan hitszónok dolgozik a DITIB hálózatához tartozó németországi mecsetekben, akiket a török állami vallásügyi hatóság küldött az országba. A szervezet feladata az iszlám egy konzervatív szunnita válfajából és a török nyelvből álló pántörök önazonosság terjesztése és erősítése. A politika és a vallásos kultúra határai azonban esetenként összemosódnak.

Forrás: Ditib

A tüntetők az iszlám valláshely tervezett helyén 26 fehér keresztet helyeztek el, amire a 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások áldozatainak neveit írták fel. A történtek miatt a szervezet feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. A vád szerint a tüntetés iszlamofób volt és a békés együttélés megzavarása alkalmas tettnek minősül. A szervezet azt szeretné, ha a rendőrök jobban odafigyelnének, hogy ne fordulhasson elő még egyszer efféle „támadás”.

Az építési projektet január végén hagyták jóvá a hatóságok.

Így fog kinézni az új mecset. Forrás: Architekturbüro Sedat Yilbirt

Az AfD parlamenti képviselője, Martin Sichert is kritizálta az újabb mecset építésének tervét. Szerinte mindenki rosszul cselekszik, aki azt hiszi, hogy a muszlimok valaha el fogják fogadni a homoszexuálisokat, vagy egyenlő módon fognak bánni a nőkkel, ezért ideje lenne a naivitásból felébredni, hogy az eddig felépített toleráns német társadalom ne essen szét.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem