17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKéptelenek betartatni ezt a törvényt Budapest utcáin

Képtelenek betartatni ezt a törvényt Budapest utcáin

Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt – írta a Magyar Idők csütörtökön.

Kép: Hirmagazin.eu

2012. január 1-je óta a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapján – a kijelölt helyek kivételével – tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos-aluljárókban, a közforgalmú vasúti szolgáltatás létesítményeiben, területein, például peronon, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban. A Fővárosi Közgyűlés már 2010-ben megszavazta Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely az aluljárók és játszóterek után a budapesti tömegközlekedési megállókban is betiltotta a dohányzást.

A szabályok betartását a közterület-felügyeletek, a dohányzási korlátozások betartását, betartatását pedig – az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat integrálását követően – a kormányhivatalok munkatársai ellenőrzik.

A lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága úgy tájékoztatta, hogy a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon

  • 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben.
  • 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal,
  • 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben.
  • Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak, és 2,8 millió forint bírságot szabtak ki,
  • tavaly hatékonyabbak voltak az ellenőrök, hiszen a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes; 2,3 millió forint bírság folyt be.

Forrás: infostart.hu, magyaridok.hu

Képek: Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek