11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKényszerleszállás mellett döntött a pilóta, mert csúnyán berúgtak az utasok

Kényszerleszállás mellett döntött a pilóta, mert csúnyán berúgtak az utasok

Azért kellett leszállnia Szófiában a Budapestről Tel-Avivba tartó járatnak hétfőn, mert néhány utas berúgott és botrányt csinált, a pilóta pedig nem vállalta a felelősséget – tudtuk meg. Az elmúlt öt évben 600 százalékkal nőtt az alkohol miatti incidensek száma a repülőgépeken.

Több órás késéssel érkezett csak meg Tel-Avivba az egyik hétfői járat, miután néhány utas annyira berúgott, hogy összehányta a repülőt, ráadásul hangosan, botrányosan viselkedtek. A pilóta emiatt úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre Szófiában, és leszállítja piás utasait. Idén

nem ez volt az első eset, hogy részeg utas miatt kellett intézkedni a repülőgépen.

A hétfői esetről a részegek egyik utastársa videót készített, amelyet közreadott egy tel-avivi televízió.

A pár perces videót sokan kommentálták, egyikük azt írta: ejtőernyő nélkül kellene kidobni a részeg balhézókat a gépről. Ez persze túlzás, de jelzi, mennyire idegesítő a részeg utastársak viselkedése. Azt nem tudni, milyen nemzetiségűek voltak az ittas randalírozók.

A Ripost megkereste az érintett légitársaságot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást. Egy ilyen kitérő egyébként akár több millió forintjukba is kerülhet, amit ráterhelhetnek azokra, akik a plusz költséget okozták. A légi közlekedés veszélyeztetése pedig akár börtönnel is büntethető.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem