8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekKemény szavakkal bírálta vetélytársait Puzsér Róbert - videó

Kemény szavakkal bírálta vetélytársait Puzsér Róbert – videó

Politikai hazudozó, egy politikus bűnöző, aki egy szociopata módjára működik

– ezt mondta Puzsér Róbert Karácsony Gergelyről. A független főpolgármester-jelölt nemcsak az MSZP-Párbeszéd jelöltjét bírálta, hanem többi vetélytársát is. Szerinte ugyanis Kálmán Olga és a Momentumos Kerpel-Fronius Gábor is tőle lopták a programjukat. Egy biztos: az előválasztásban részt vevő három jelölt nagyon hasonló ígéretekkel kampányol – közölte az M1 Híradója.

Budapestnek zöldnek és szabadnak kell lennie – Karácsony Gergely ezt nevezte az egyik legfontosabb célkitűzésének a pénteki előválasztási vitában.

A zuglói polgármesterhez hasonlóan a DK által támogatott Kálmán Olga szintén arról beszélt, hogy fel kell szabadítani a várost, például az autósforgalom csökkentésével.

A Momentum jelöltje ellenfeleihez hasonlóan szintén kiemelte a belvárosi autósforgalom csökkentését.

Puzsér Róbert szerint az ellenzéki pártok

egyszerűen átvették a Sétáló Budapest programját,

az előválasztás jelöltjei most azzal kampányolnak.

Az előválasztásból kihátráló Puzsér Róbert szombaton mutatta be saját programját, szerinte az ellenzéki térfélen egyedül neki van konkrét, számonkérhető, és 5 év alatt teljesíthető programja.

Puzsér ezúttal sem kímélte politikai ellenfeleit.

Karácsony Gergelyt például szociopatának nevezte.

Karácsony Gergely tavaly 9 államcsődnyi ígéretet tett a magyaroknak miniszterelnök-jelöltként, idén 9 Budapest-csődnyi ígéretet tett a budapestieknek főpolgármester-jelöltként. Egy politikai hazudozó, egy politikus bűnöző, ez az ember egy szociopata módjára működik – fogalmazott.

A DK támogatásával induló Kálmán Olgát Gyurcsány Ferenc emberének nevezte, aki egyik nap függetlenként, másnap viszont már a DK jelöltjeként mutatja be magát.

Habár az előválasztási vitán látszólag nagy volt az egyetértés a három induló között, az elmúlt napokban

ismét egymásnak feszültek az ellenzéki politikusok,

miután a Gyurcsány Ferenc vezette DK bejelentette, hogy a továbbiakban nem Karácsony Gergelyt, hanem Kálmán Olgát támogatják.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes néhány napja csak sóhajtozott, amikor arról kérdezték, Gyurcsány Ferenc becsapta-e őket, majd azt mondta, a DK elvesztette az MSZP bizalmát.

Szombaton viszont már úgy fogalmazott: ez nem is akkora tragédia, és az együttműködés érdekében lenyelik a békát.

Nemrég még Karácsony Gergely is arról beszélt, hogy megdöbbentette Gyurcsány Ferencék döntése, most viszont már úgy látja: ez semmiség. Az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelölje később azt is elmondta, hogy még Kálmán Olga aláírásgyűjtő ívét is aláírta.

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem