8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekKemény leckét adott az anyukáknak egy pszichológus

Kemény leckét adott az anyukáknak egy pszichológus

Hihetetlen sikert aratott nemrég egy anyuka posztja Facebookon. Pedig csak azt írta le, mit mondott neki teljesen őszintén egy pszichológus ismerőse.

A bejegyzést egy hét alatt több százezren lájkolták, és több mint 180 ezren osztották meg. Változtatás nélkül közöljük. Kíváncsiak vagyunk a te véleményedre is: szerinted a pszichológusnak igaza van?

„Pár hete egy gyerekpszichológus ismerősöm a gyerekeimre nézett és azt mondta:‘Annyira jó anya vagy!’

Úgy éreztem, mintha elhallgatnék egy hazugságot, ezért így válaszoltam: „Nem érzem úgy, hogy jó anya lennék. Őrületbe kergetnek a gyerekeim, elveszítem a fejemet, és éjjel úgy alszom el, hogy nem tudom, honnan lesz másnap türelmem hozzájuk.”

Erre olyasmit válaszolt, amit nem felejtek el:

„A babák sírnak, így kommunikálnak. A tipegők visítoznak, a gyerekek nyafognak, a kamaszok elégedetlenkednek. Az anyukák pedig az orruk alatt káromkodnak egyet, mielőtt válaszolnának. Így kommunikálunk.

De tudod mit, Con? Ez sokkal jobb, mint a csend.

Egy ház tele üvöltöző gyerekekkel, durcás tinikkel és olyan szülőkkel, akik minden kérést, kérdést meghallanak – na ez egészséges számomra.

Ami miatt aggódom: a néma gyerek, a tipegő, aki fél, a kamasz, aki nem megy haza, és ha szülők nem kommunikálnak a gyerekeikkel.

És nem kergetnek őrületbe a gyerekeid. Mert már megőrültél. Ezért vannak.

Ettől újra jó szülőnek éreztem magam. Vegyél mély levegőt: te is jól csinálod.”

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work