8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Kelet a lakásban

2015 03 23 090108

A keleti hangulatot megteremteni egy lakásban vagy egy házban nem is annyira nehéz feladat. Jellemzően nem is ezzel van a baj, hanem sokkal inkább azzal, hogy drága. Keleti motívumokkal díszítet, egyszerű díszítő elemeket alkotunk, amit bárki elkészíthet, és amikkel tökéletesen megidézheti a balzsamos, lágy kelet hangulatát

Szekrények, falak

Egy kis festékkel, és jó kézügyességgel – vagy egy jó sablonnal – a falakat és a szekrényeket is keleti hangulatba hozhatjuk. Alapvetően a színekkel kell játszanunk, de a mintákról se feledkezzünk el. A meleg, narancsos – vöröses árnyalatok minden szobában tökéletesek, de azzal számoljunk, hogy sötétek, így a teret is összenyomják egy kicsit. Éppen ezért nem kell feltétlenül a falakon alkalmazni, hanem a bútorokat öltöztessük ezekbe az árnyalatokba. Ha régebbi darabokat festünk át, akkor előbb mindenképpen csiszoljuk fel a felületet, ha mi magunk rakjuk össze falapokból, akkor ezt a részletet kihagyhatjuk. A festés után egy lakkréteget is érdemes felvinni, így az eredmény tartósabb, és csillogó lesz.

Ha nem csak az árnyalatokkal szeretnénk játszani, akkor mintákkal is dolgozhatunk. Tökéletes választás lehet a már említett hagymakupola, a csipkés, indás, ívelt leválasztások, de akár egy kínai sárkány, vagy éppen egy csillag, virág, vagy geometriai összefonódó alakzatok is mutatósak lesznek. Az egyszerűség kedvéért egyetlen színből, árnyékként – vagyis teljesen egy színnel kitöltve – alkossuk meg őket, de aki érez magában elég ügyességet, az vékony vonalakkal, és belső díszítéssel is dolgozhat. A száradás után lakkozzuk a mintát, és készen is vagyunk.

Rizspapír lámpa

2015 03 23 090131

A legtöbb hobbyboltban találkozhatunk rizspapírral. És ha egyszer már ott van, akkor miért ne használnánk ki azt a lehetőséget, amit magában rejt? Az áruházakban a keleti részlegeken előszeretettel értékesítenek papírlámpákat, amiknek a többségét nem érdemes megvenni, mert mi magunk is el tudjuk készíteni, és nem is kell hozzá olyan nagy kézügyesség. Mindenekelőtt kell egy keretet csinálnunk. Az egyszerűség kedvéért ez legyen egy téglatest, amit akár egy kevés hulladék fából is el tudunk készíteni.

Csináljuk meg a keretet, és fessük, vagy lakkozzuk le. Igaz, hogy a nagy részét takarni fogja a rizspapír, de amit nem, annál sokkal jobban néz ki, ha nem csak a nyers fa kandikál ki. Ha megszáradt, akkor a rizspapírt ragasszuk hozzá. Arra kell figyelni, hogy feszes maradjon, így érdemes oldalról – oldalra ragasztózni és rögzíteni, hogy az eredmény biztosan szép legyen. Ha ezzel megvagyunk, akkor más csak a lámpafoglalathoz kell erősíteni, és meg is van. Ha valaki szeretne mintás lámpát, akkor csak annyi a dolga, hogy a fenti lépéseket kiegészíti még azzal is, hogy a neki tetsző motívumokkal díszíti a lámpát. Ezt érdemes ragasztás után megtenni, és lehetőleg kevéssé viszkózus festékkel dolgozzunk. A vízfesték ugyanis könnyem megfolyhat, sokkal célravezetőbb a tempera.

Forrás: szepzold; Kép: szepzold;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work