5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKazahsztánban és Kínában tárgyal húsvét után Orbán Viktor

Kazahsztánban és Kínában tárgyal húsvét után Orbán Viktor

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton az MTI-t.

A magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, valamint a tervek szerint találkozik Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is.

Orbán Viktor csütörtökön Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, majd kétoldalú egyezményeket írnak alá. A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja.

Pénteken kezdődik Pekingben a második Egy övezet, egy út fórum, amelyre 37 kormány-, illetve államfő, valamint más vezető jelezte részvételét.

Kína külügyminisztere korábban elmondta: az eseményen olyan témák kerülnek a figyelem középpontjába, mint az összeköttetések fejlesztése, a növekedés új forrásainak feltárása, újabb együttműködési formák kialakítása és a fenntartható fejlődés. A pekingi fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem