18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekKatasztrofálisan teljesítenek a magyar diákok: a matek és az olvasás se megy

Katasztrofálisan teljesítenek a magyar diákok: a matek és az olvasás se megy

Egyre jobban le vagyunk maradva az uniós átlaghoz képest – derül ki az Európai Bizottság adataiból.

Az Európai Bizottság magyar oktatásról készült jelentése szerint, miközben az Európai Unióban csökken az iskolaelhagyók aránya, Magyarországon 2010 óta emelkedik. A magyar diákok olvasás, matematika és a természettudományok terén is alulteljesítenek az EU-s átlaghoz képest.

Miközben az Európai Unióban csökken az iskolaelhagyók aránya, Magyarországon 2010 óta emelkedik – olvasható az Európai Bizottság magyar oktatásról készült jelentésében, amelyet a Világgazdaság ismertetett. 2013-ban az iskolaelhagyók aránya 11,9 százalék volt, 2016-ban már 12,4 százalék, ehhez képest az uniós átlag tavaly 10,7 százalékos volt.

A jelentésben hangsúlyozzák, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok 2012 óta, vagyis a tankötelezettség 18-ról 16 éves korra való leszállítása óta maradnak ki egyre nagyobb számban az iskolából.

Az olvasást illetően alulteljesítő 15 évesek részaránya három év alatt 27,5 százalékra emelkedett, ez 8 százalékos emelkedés. Matematikából sem teljesítenek a magyar diákok sokkal jobban: ugyanennek a korosztálynak a 28 százaléka alulteljesít matematikából, az uniós átlaghoz képest 6 százalékkal rosszabb az eredmény. A természettudományok területén sem rózsás a helyzet: a 26 százalékos alulteljesítés 8 százalékos romlást jelez 2013-hoz képest.

A jelentés kitér arra is, hogy a pedagógushiány komoly problémát jelent, és hiába emelkedtek a bérek az elmúlt években, még mindig 30 százalékkal alacsonyabbak, mint más felsőfokú végzettséggel rendelkezők bére.

Forrás: vg

Képek: egészségcentrum, dehir

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem