Hirmagazin.eu
Főoldal » Karrierépítés, nők és férfiak
Életmód hírek

Karrierépítés, nők és férfiak

Vegyünk egy teljesen egyszerű, a legtöbb munkahelyen mindennaposnak számító beszélgetést egy női és egy férfi kolléga között: „Nem lesz egyszerű, hogy a project időtervét tartsuk.” „Hogyhogy?” „Mert ezen kívül is rengeteg futó dolgom van.” „Akkor másképpen kellene priorizálnod!” „Nem hinném…” A pár mondatos beszélgetés végére bizonyára a számodra is kiderült, hogy az ártalmatlannak indult dialógus problémafelvetése a kolléganőtől indult, majd a férfi priorizálásos javaslatával gyakorlatilag le is zárult.

Karrierépítés, nők és férfiak

„Biztosak lehetünk benne, hogy e néhány másodperces adok-kapok mindkét fél számára mást jelent, és az a legvalószínűbb, hogy mindketten félreértették kollégájuk szándékát.” – elemzi a bárhol előforduló beszélgetést Roland Kopp-Wichmann, a Heidelbergi Egyetem pszichológusa. A személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakember koedukált tréningeken avatja be mindkét nemet a munkahelyen rejlő, a másik nem szándékának totális félreértésén alapuló konfliktusokba és azok elkerülésének technikájába.

A beszélgetés női résztvevője csak azt kívánta jelezni, hogy „hé, ember, jelenleg elég stresszes és feszült vagyok”, míg férfi kollégája csak a megoldandó problémát, és nem a megértésre való törekvést látja a felvetésben. A fickó ráadásul egy kéznél lévő javaslattal is megdobja kolléganőjét annak ellenére, hogy senki nem kérte erre. A kollegina ezt pedig már személye ellen indított támadásnak veszi, és azt mormogja maga elé: „ez a fickó azt gondolja, hogy lúzer vagyok, és egyedül nem tudom megoldani…”

Az utóbbi pár évtized alatt a gazdasági életben és a munkavállalás során is alapkövetelményekké váltak azok a tulajdonságok, amelyek régebben tipikusan női jellemvonásoknak ítéltettek: ide tartozik a kiváló kommunikációs készség, a fejlett empátia és intuíció. A nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség ezzel tehát valamelyest javulhatott, ám a munkahelyi konfliktusok lehetősége változatlan maradt. „A nők és férfiak teljesen más nyelvet beszélnek” – mondja Kopp-Wichmann. Míg a kommunikáció a férfiak számára egy olyan versenyt jelent, amelyben megmutathatják és megmérettethetik magukat, nekünk, nőknek nem más, mint kapcsolattartás és további kapcsolatok kiépítése.

A nők nem szeretik, ha a szakmai társalgás során beszélgetőpartnerük nem rájuk néz, hanem valahová máshová merengve fejtegeti az adott témát. A nők ezzel szemben a társalgó szemébe néznek ezzel azt demonstrálva, hogy a partner velük egy (szem)magasságban, ugyanazon a szinten van. „A gyengébbnek mondott nem hajlamos rá, hogy ezzel a nem tudatos viselkedéssel legalább a látszatát megőrizze az egyenlőségnek. Sok esetben arra is figyelmet fordítanak, hogy tekintélyükből is lejjebb adjanak – csak hogy elérjék a kitűzött célt anélkül, hogy vezetői erélyüket vetnék be” – írja a pszichológusként és íróként tevékenykedő Deborah Tannen könyvében.

A férfiak semmi pénzért nem mutatnák ki érzéseiket a munkahelyen, mivel szerintük az a gyengeség jele, és felfogásuk szerint a kommunikáció is csak a hatalom demonstrálására szolgál. „Gyakran azzal a mottóval ragadják magukhoz a szót egy meetingen, hogy ’akinél a szó van, azé a hatalom is’. A kérdésfeltevés pedig a gyengeség egyértelmű jele. A férfiak igazán akkor érzik magukat nyeregben, ha valamit jól el tudnak másnak magyarázni.” – vallja Tannen. Az írónő emellett arról is beszámol, hogy „a férfiak, ha a szó hosszasan kolléganőjüknél van, elvesztik a dominancia érzését, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljanak figyelni.” Mi, nők ezzel szemben hajlamosak vagyunk túl sokáig várni, hogy szót kapjunk. „Hozzá kell szokjunk, hogy másokat félbeszakítsunk” – javasolja Tannen.

„Az előre menekülés és az, hogy a kollégákat rengeteg saját ötlettel boldogítsuk, nem használ semmit” – mondja Barbara Hofmann-Huber. A freiburgi pszichológusnő több mint harminc éve foglalkozik a karrier és az egyes nemek készségeinek összefüggéseivel. Általánosan, így Hofmann-Huber által is elfogadott az a tény, hogy az ötletlopás tipikusan a férfiak karrier-taktikájának a része. A nők ezzel szemben hajlamosabbak arra, hogy megoldásaikat inkább kérdésként, vagy ötletként tálalják, amelyet férfi kollégáik alakítanak paranccsá: „tehát így kell megcsinálnunk!” A szakértő azt is megfigyelte, hogy a nők kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a cég hierarchiájának, de pontosan ez az a pont, amelyben a tanulhatnak a férfiaktól: „aki a meetingen tekintettel van a rangsorrendre, jó stratégiát választ. Ajánlatos a döntéshozóval felvenni a szemkontaktust, a fontos részleteket, amíg lehet, visszatartani és csakis a legmagasabb tisztségű kollégára nézve kommunikálni. Egyedül ezekkel a módszerekkel védhetjük meg ötleteinket mások karmaitól” – ajánlja figyelmünkbe a pszichológusnő.

A nemek „harca” közben azonban nem mehetünk el amellett a tény ellett, hogy mára minden ötödik vezető pozíciót nő tölti be, akinek nem csak férfi kollégáival szemben kell megmutatniuk, mit tudnak, hanem a nőkkel szemben is bizonyítani kell. És nem könnyítjük meg mi sem egymás dolgát… A nők közötti küzdelem sem tér el a férfiak között tapasztalhatótól, csak mi más fegyverekkel vívjuk: mi mindenkivel képesek vagyunk felvenni a harcot, a férfiak hajlamosak a konkurens alulbecsülésére. A férfiak csak akkor cselekednek, amikor valami nem tetszik nekik, mi nők pedig sokáig képesek vagyunk barátságosan beszélgetni. „Minden rendben van” – szűrik le ebből a fickók, de mennyire tévednek…

A szakértők tippjei

– A férfiak feketén-fehéren fogalmaznak. Azt akarják elérni, hogy észrevegyék és meghallgassák őket. A kommunikáció náluk csupán információcserére szolgál. Keveset kérdeznek, és csak nagyon nehezen tudnak hosszabb ideig figyelni. Mi, nők a kommunikációt a kapcsolatok ápolására használjuk. Általában előzékenyebbek vagyunk férfi kollégáinknál, és azt is nagyon jól tudjuk, milyen eszközöket vessünk be, ha szimpátiát akarunk kelteni.

– A férfiak nem gátlásosak, hogy egy sikerrel zárult projectet saját személyiségük fontosságához kapcsolják, még akkor sem, ha száz százalékos csapatmunkáról is van szó. A nő gyakrabban bizonyulnak visszahúzódónak kiváló teljesítmények esetében is. Hajlamosak a finomításra és a bizonytalanságra is: az ’én’-nel kezdődő mondatot sok esetben mégis ’mi’-vel indítjuk.

– A legnagyobb iroda, a legújabb céges autó… A nők kisebb jelentőséget tulajdonítanak a státuszszimbólumoknak. Tulajdonképpen nem kellene, hiszen férfi „ellenfeleik” számára ezzel is jelezhetik eddigi sikereiket. Egy-egy első osztályú toll, vagy az iroda látványos berendezése mindenki számára egyértelműsíti a cég hierarchiájában betöltött helyet.

– A nők jóval individuálisabbak. Ez már a ruhatáruk spektrumán is látható. A férfiak ing-öltöny-nyakkendő megoldása a nőknek unalmas. Az aktuális divatot ők jobban a saját arcukhoz alakíthatják.

– welt.de –

Hasonló hírek

Csernus szerint durva dolgot művel a testünkkel a magány!

Edit

Óriási változásokkal újul meg a SzerencseSzombat: most idő előtt megnézheti nálunk az új dizájnt – galéria

Géza

Névnapok május 13.

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------