15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekIdőjárásKárokat okoz az erős szél az ország északkeleti részén

Károkat okoz az erős szél az ország északkeleti részén

Főként kidőlt fákhoz riasztják a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, hogy az erős szél elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okoz gondot, de a szokásosnál több ilyen jellegű riasztás érkezik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből is. Tiszaújváros és Sajószöged között a 35-ös főúton és Miskolcon a Kisfaludy Károly utcában kidőlt fa akadályozta a közlekedést.

(Fotó: Országos Katasztrófavédelem) (Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

Sárospatakon, a Petőfi Sándor utcában, valamint Debrecenben, a Mezőgazdász utcában elektromos vezetékre esett egy-egy letört faág – tájékoztatott a helyettes szóvivő. Tudatta, Tiszavasváriban, a Petőfi utcában egy faoszlop dőlt a villanyvezetékre, Vásárosnaményban, a Beregszászi úton pedig a fürdő tetejét bontotta meg a szél.

forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work