7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
Home18+Karanténba vonult a lengyel kormány egy része

Karanténba vonult a lengyel kormány egy része

Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult.

Ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését – közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.

A lengyel kormányszóvivő korábbi közleménye szerint a miniszterek egy része a múlt keddi kormányülésen találkozott megfertőződött kollégájukkal. Azon az ülésen nem vett részt a koronavírus-járvány kezelésének irányításában döntő szerepet betöltő Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter, és nem volt jelen a belügyi, a nemzetvédelmi, az igazságügyi és a kulturális tárca vezetője sem.

A karanténba helyezett miniszterek egyelőre ellátják feladataikat, első vírustesztjeik eredményét várhatóan még kedden közzéteszik.

A koronavírus-járvány okozta károk enyhítését célzó gazdaságélénkítő csomag keretében kölcsönöket tennének hozzáférhetővé kis- és középvállalkozók számára, elhalaszható lenne a társadalombiztosítási járulékok és az adó befizetése is.

A járvány lassítása érdekében Lengyelország a hét végén határzárat léptetett életbe. Az iskolai oktatást már múlt csütörtökön felfüggesztették. A kormány azt kérte, hogy az emberek lehetőleg maradjanak otthon, a munkáltatók tegyék lehetővé a távmunkát. Hétfőn Mateusz Morawiecki a belföldi légiközlekedés leállításáról döntött, kilátásba helyezték a belföldi vonatjáratok korlátozását is. Andrzej Adamczyk közlekedési miniszter hétfői közlése szerint az intercity vonatokat jelenleg 80 százalékkal kevesebben veszik igénybe.

A LOT légitársaság vasárnap óta állami támogatással, rendkívüli járatokkal szállítja haza a külföldön rekedt lengyelek tízezreit. Több órás várakozási időt jeleznek a közúti határátkelőkről, miután egészségügyi szűrést végeznek a hazatérőknél, akik ezt követően 14 napos házi karanténba kerülnek. A karantén feltételeit megszegőkre akár 5 ezer zlotys (mintegy 386 ezer forintos) pénzbüntetés szabható ki. Rendszeres ellenőrzésről, szükség esetén élelmiszer-ellátásról is ez ügyben a rendőrség, a katonaság, az önkormányzatok gondoskodnak.

Az új típusú koronavírus okozta megbetegedés lengyelországi felbukkanása óta kedd reggelig 205 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, és öt idős ember halt bele a betegségbe.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem