13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKarácsonyra szabadulhat Bróker Marcsi

Karácsonyra szabadulhat Bróker Marcsi

Három év előzetes letartóztatás után szabadlábra kerülhet Bróker Marcsi, azaz B. Sándorné, aki az ügyészség szerint százak megtévesztésével legalább 12 milliárd forint kárt okozott az ügyfeleinek. A Kun-Mediator betétgyűjtő vállalkozásnak akár 1500 kárvallottja is lehet.

Ítélet mindeddig nem született, de sejthető volt, hogy Bróker Marcsi pere a 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás ügyében a 234 tanú meghallgatása és a nyomozás során felvett 500 tanúvallomás okán évekig elhúzódhat. Ez így is lett, ám a törvény szerint előzetesben három évnél tovább senki nem tartható, ha a vád nem súlyos, élet elleni bűncselekmény.

Bróker Marcsi esetében legfeljebb 10 éves büntetés kiszabása lehetséges, ebből lejön az előzetesben töltött idő, s hatással lehet az ítéletre az is, hogy a bűncselekmény óta nagyon sok idő telt el.

A Népszava azt írja, ha december 16-ig nem érkezik a bírósághoz ügyészi indítvány a további fogvatartásra, akkor szabadon távozhat az előzetesből – és, ha szabadul, más kényszerintézkedést sem alkalmaznak ellene: „a korábbi házi őrizettel sem, az egykori lakhelyelhagyási tilalommal sem kell számolnia, de még csak elektronikus nyomkövető eszközt sem kell viselnie”.

A Szolnoki Törvényszéken azért hozzátették, hogy a hátralevő csaknem két hétben még érkezhet a bűnügyi felügyelettel kapcsolatos indítvány a bíróságra.

A károsultak egy részét képviselő ügyvéd, Dobrossy István a Népszavának elmondta: elsőfokú ítélet legkorábban 2020 közepén várható, így a jogerős ítéletig még hosszú idő telhet el.

Bróker Marcsit másfél éves bujkálás után, nemzetközi elfogatóparancs alapján a közép-amerikai Belize-ből hozták haza.

Forrás: Blikk.hu

Fotó. RAS-Archív

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner