13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKarácsony Gergely melegbárt nyitna a Városháza aljában

Karácsony Gergely melegbárt nyitna a Városháza aljában

Újabb programponttal állt elő a baloldali casting során Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje: abban az esetben, ha a budapestiek megválasztanák városvezetőnek, melegbárt nyitna a budapesti Városháza aljában.

Elmondása szerint egyenesen a ljubljanai polgármestertől származik az ötlet, neki pedig, úgy tűnik, megtetszett.

Kedden terjedelmes interjút adott az Indexnek Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, miután egyértelművé vált, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum – saját jelölt állításával – kihátrált mögüle. Karácsony az interjúban azt ecsetelte, hogy főpolgármesterré választása esetén

melegbárt nyitna a Városháza aljában. 

Ugyanis arra a felvetésre, hogy mi lenne az első dolga a Városházán, harmadik helyre sorolta ezt a tervét. „Harmadikként kinyitom a Városházát” – indított a politikus, hozzátéve, hogy ez azt jelentené, hogy szabad pályát adna itt a civil szervezeteknek, kávézóknak és egyéb közösségi tereknek.

Amúgy a ljubljanai polgármester kifejezetten kérte tőlem, hogy mondjam el Tarlós Istvánnak, hogy ott a Városháza aljában egy melegbár működik. Eddig nem volt módom átadni ezt az üzenetet 

– érkezett a meghökkentő része a programismertetésnek, amit Karácsony „nyitott városháza–nyitott város szellemisége” jelzővel illetett. Szerinte Tarlós István főpolgármester azzal, hogy mindezidáig nem adott zöld lámpát a városházi melegbárnak, idejétmúlt városvezető.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje melegbárt nyitna a Várásháza aljában, ha nyerne az őszi önkormányzati választásonFORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Ismert, Karácsony korábban felvetette, hogy mi lenne, ha civilek rohangálnának a budapesti politika szimbolikus helyén. „Egy nyitott Városházát szeretnék, ahová behívjuk a civil szervezeteket. Legyen ott a budapesti önkormányzat épületében a Transparency International, a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace, a How To Help Humanity, akik a város érdekében dolgoznak és szolgáltatnak” – fogalmazott a politikus, amiből kiderült, hogy civil szervezetek alatt Soros György szervezeteit értette.

origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work